Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Arató László: Toldi
Milbacher Robert nyomán elmondható, hogy népiesnek tekinthetők, amennyiben a szerző jelzi velük, hogy nem ő találja ki témáját, hanem azt a néphagyományból, a közös emlékezetből meríti, az individuális alkotást a közösségi „eposzi hitel” védjegyével látja el. Másfelől a naiv elbeszélőt és elbeszélést ezek az idézetek és paratextusok reflektált-reflektáló keretbe állítják. A Toldi kompozíciója egyszerre áttetszőén egyszerű és igencsak rafinált, gondosan megépített. Nyelve sűrű és nagy módszerességgel alkalmazott eredeti szóképekben gazdag. Persze a nem naiv és nem laikus olvasó tudja, hogy a maga korában miért tartották a Toldit naiv-népies műnek. Hasonlatai és metaforái a falusi életből és a népdalokhoz hasonlóan természeti képekből építkeznek. Népiesnek számított a paraszti élet megjelenítése, a kútágas és a vendégoldal, a korábban már divatjamúltnak számító „magyaros”, ütemhangsúlyos (ámbár trocheusokkal átszőtt) verselés, a páros rímű felező tizenkettesek használata, a világ harmonikus rendje, a jó győzelme, a rossz bukása. Az irodalom alatti (közköltészeti) hagyomány (llosvai ponyvájának) beemelése, megdolgozása, azaz az Arany által a népivel szinonimnak tekintett régi irodalom felhasználása. A természetes, a közvetlen, o családias dominanciája a műben. A naiv elbeszélő, aki meg-megszólítja hősét, aggódik érte, biztatja, aki kiszól az olvasóhoz, aki közelről, a történéssel egyidejűén, szinte belülről ábrázol. Ahogyan a János vitéz elbeszélője. A Toldi elbeszélője személyes, de személyessége nem alanyi, inkább a közösséget, a közvéleményt képviseli. Arany korában a homéroszi eposzokat is - tévesen - népköltészeti alkotásoknak tekintették, és a Toldi ban kétségtelenül jelen van a homéroszi derű és tárgyi- asság. A költő a Toldi írásának idején azt írta magáról, hogy „Hornért tanulom, Iliászt eszem”. A Toldi megírása után nem sokkal, 1847-ben pedig azt, hogy „[e]gyébként nálam van népeposz: az llias és az Odysseia. Nem egyebek ezek egyszerű, téj-mézzel folyó népi költeményeknél. Bennük az egyszerűség a költői fenséggel párosulva van meg, s ha nem ez a népi költemény feladata, úgy nincs róla helyes fogalmam”. Ebben az egyszerűséget a fenséggel párosító értelemben a Toldi kétségtelenül népies költemény. Sokat írtak arról a kérdésről, hogy a Toldi mennyiben rokonítható a homéroszi eposzokkal. Talán Akhilleusz haragját idézi Miklós gyilkossághoz vezető sértődöttsége, és annyiban talán eposzi hősnek tekinthetjük őt, hogy az elbeszélő költemény végén tettétől, a cseh vitéz legyőzésétől a közösség sorsa, legalábbis becsülete függ. Azonban az elbeszélő hőséhez odaforduló magatartása, sorsában való személyes, „szurkolói érdekeltsége”, az eposzi tágasság és áradás helyett a kompozíció drámai feszessége, a kevés szereplő mozgatása természetesen távol áll a homéroszi eposzoktól. (A kötelező eposzi kellékek nyilvánvaló hiányáról nem is beszélve.) Arany nem is eposznak, hanem „költői beszélynek" nevezte művét, ennek jelentéséről és jelentőségéről még lesz szó. Horváth János nyomán a Toldit nevezhetnénk családias eposznak, ami persze 26
