Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Arató László: Toldi

eleve paradox elnevezés. Családias abban az értelemben, hogy meghatározóak benne a családi és a családias kapcsolatok. Toldinak elsősorban bátyjához és édesanyjához való viszonyát ismerjük meg. A szeretetten szülő-gyermek kapcsolatot és a pusztító testvérgyűlöletet. De családias a Miklós és az urát az idősebb jogán „édes szolgáménak nevező Bence közötti kapcsolat is, sőt Lajos király és Toldi kapcsolatában is van valamilyen mélyen családias-patriarchális jelleg. A fiatal király bölcs, igazságtevő apaként viselkedik, alattvalóihoz ekként viszonyul. Sőt, mintha az elbeszélő is apaként viszonyulna hőséhez, úgy érez vele együtt, úgy óvja. A Toldi a mi fiunk „eposza". Ez a fajta bensőségesség távol áll a homéroszi tárgyilagosságtól. A Toldi hősi idill is. Azzá teszi ember és természet harmóniája. Aki Toldi haragjával „vína bajt”, az „az égiháborúval, / Szélvészes, zimankós, viharos borúval” / [...] Isten tüzes haragjával / Hosszú kacskaringós, sistergő nyilával” küzdene (1/12). Miklós fejére „Lepedőt sugárból” (IX/11), sőt még György ágyára is „Hosszú fejér kendőt terít a hold” (VI/4) - íme ember és természet idilli egysége.

A Toldi nyelvének egy vonatkozása mind eposzias, mind népies jellegéhez hozzákapcsolható. A műben nincsenek idegen szavak és kultúrszavak, viszont sok a közhasználatú nyelvi fordulat. Márpedig a homéroszi eposzok, tudjuk, ismétlődő formulákból építkeznek. De itt vége is a hasonlóságnak: a Toldi formulái többnyire nem állandó jelzők, vagy ismétlődő szerkezetű eseményvagy napszakleírások, hanem köznapi szólások, közmondások. Előfordul, hogy a történetformálást is közmondás ihleti, szabályozza. György áskálódásának és pórul járásának története nyilvánvalóan és nyelvileg is exponáltan („ő is Budán termett / Hogy Lajos királynál megássa a vermet”) a közmondást alakítja jelenetté: „aki másnak vermet ás, maga esik bele”.

Arany a jelenetezés nagymesetere, provokatív nagyotmondással: a legnagyobb magyar drámaíró, aki egyetlen drámát sem írt. Viszont ő fordította le (a János király mellett) a Hamletet, és a Szentivánéji álmot, a magyar Shakespeare-korpusz két tengelyművét. (Miközben a hamleti alkatú Aranynak a Hamlet egyik legszemélyesebb lírai műve, tárgyiasított önvallomása.)

A legkiválóbb görög komédiaköltő, Arisztophanész darabjait is ő magyarította.

Két nemzeti drámánk, a Bánk bán és Az ember tragédiája kanonizációjában és kultuszában is kulcsszerepet játszott. Az utóbbinak dajkája, alakítója is volt.

Epikus költeményei, a To/d/tól a Buda haláláig tele vannak remek drámai jelenetekkel. Emellett legnyilvánvalóbban balladáiban, talán legjellemzőbb alkotásaiban érvényesül a drámaíró, a jelenetformáló, konfliktusteremtő, jellemalkotó zsenialitás. Hogy csak a legismertebb példákat vegyük szemügyre, gondoljunk az elboruló elméjű Ágnes asszony és a sajnálattól megbénuló bírák jelenetére, a Szondi két apródja és a török követ közötti nyelvi párviadalra, dialógus nélküli dialógusra, Edward király és az elé penderülő bárdok jelenetsorára, a Bárczi Benő ravatala körül próbatételre felsorakozó háznépre - és a példák még bőven sorolhatók.

27