Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szilágyi Márton: Arany János (1817-1882)
akit saját javai nem képesek eltartani, állami szolgálatba álljon. Ez persze nem volt hosszú kilátást kínáló pálya. Nem is csoda, hogy Arany elfogadta az ekkor főgimnáziummá váló nagykőrösi gimnázium ajánlatát egy tanári állásra. A felkérés egyébként nem volt magától értetődő: Arany ugyanis nem rendelkezett tanári végzettséggel, ám az éppen ekkortájt átalakuló képzési szabályok - az osztrák oktatási törvény, az úgynevezett Entwurf - azt írták elő, hogy a főgimnáziummá való minősítéshez vizsgát tett tanárok szükségesek, s így Aranynak módja lett volna ezt a feltételt később teljesíteni. Az azonban bizonyosnak tekinthető, hogy a legfőbb személye mellett szóló érv írói ismertségéből, s nem tanári erényeiből fakadt: ez magyarázhatja, miért jutott a nagykőrösi egyháztanácsnak éppen Arany az eszébe, s ráadásul nem csak nekik - hisz tudjuk, hogy Arany Kecskemétről is kapott hasonló ajánlatot. Végül Aranynak nem is kellett letennie a tanári képesítő vizsgát, mert elismerték egykori szalontai segédtanítóságát (conrectorságát), s így gond nélkül megerősítették állásában. Erről árulkodik Tompa Mihálynak 1855. november 4-én írott levele: „egy minist. Rendelet által 8-an az itteni tanárok közül - »als wircliche Lehrer« [mint rendes tanár] - vagyunk elismerve, azok t. i. kik már 1848 előtt is tanítottunk. Az ember nem tudja, mitől hízik: említettem neked, hogy 1836-40 »Conrector Gymnasii NSzalontaensis« voltam - ez fölterjesztetett s íme azon cate- goriaba esém, kik 1848 előtt is professorok lévén, censurát adni nem kötelesek. Egyébiránt személyes jó akaratnak is kellett a dologba folyni: elég az hozzá, hogy e kellemetlen historia nem aggaszt többé." Arany a munka vállalásával odahagyta - mint kiderült, véglegesen - természetes közegét, Szalontát, s ami a mi szempontunkból talán még fontosabb, a honorácior státusz megszabta kereteket. Nagykőrösön voltaképp már komoly lépést tett afelé, hogy egy speciális szakértelmiségi státuszra alapozza saját és családja megélhetését - s ez még akkor is nagyon figyelemre méltó változás, hogyha későbbi élete már nem ezek között a most megnyíló keretek között zajlott le. Azaz Arany számára éppen Nagykőrössel s az 1850-es évek elején nyílt meg egy olyan mobilitási stratégia, amely az 1840-es évek már-már véglegesnek látszóan lezárult emelkedését nyitotta meg - s ráadásul ennek az új helyzetnek a kulcsa az irodalmi elismertség volt. Vagyis Arany ugyan nem vált főállású, az irodalomból megélni képes személlyé, de új társadalmi státuszát egyértelműen ennek 17
