Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Szilágyi Márton: Arany János (1817-1882)

a ki majd kiperli az Aranyok igaz jussát.” Maga Arany idézett önéletrajzi levelében más magyarázatot ad: szerinte szülei belőle „papot vártak”. Bár ennek eldöntésére más, különösen egykorú forrásunk nincs, mind a két szándék magyarázhatja, miért is lehetett teljesen egyenes vonalú és törésmentes Arany János korai iskoláztatása, egészen o debreceni kollégiumba való elkerüléséig. A kollégiumhoz való kötődés innen kezdve éveken át meghatározó lett Arany életében. A pálya 1833 és 1836 közötti szakasza jellegzetesen a debreceni reformátusok befolyási övezetébe tartozó vonásokat mutatott. Ide tartozik az 1834-es kisújszállási tanítóság is, amely ideiglenesen megszakította Arany debreceni tanulmányait: itt ugyanis mindig a debreceni kollégiumból mint anyaintézményből érkező diákok tanítottak, Arany idekerülése sem volt tehát meglepő.

Arany 1836 februárjában debreceni tanulmányait váratlanul félbehagyta. A színészet felé való tájékozódás voltaképpen első komoly jele a művészpálya vonzásának (bár tudjuk, hogy Aranyt korábban a képzőművészet is foglalkoztatta Debrecenben és a kollégiumban zenét is tanult). Vándorszínésszé válása alighanem összefüggött az otthontól való távolsággal is, azaz azzal, hogy meggyengültek azok a viszonyok, amelyek kötelességére és családi küldetésére emlékeztették. A színészkalandnak mint sikertelen - mert távlattalan - kísérletnek a mélyreható kudarcjellege lelkiismereti kérdés maradt Arany számára: túl azon, hogy ezzel nem sikerült végrehajtania egy vágyott életformaváltást, azzal is szembe kellett néznie, hogy apja reményét játszotta el saját maga jogásszá vagy pappá válásáról. Pedig érdemes hangsúlyozni, hogy voltaképpen semmi nem zárult le ekkor végleg Arany számára: hiába hagyta ott a kollégiumot, folytathatta volna a tanulmányait. Akár még Debrecenben is megtehette volna ezt, ha visszakéri magát diák státuszba, arról nem is beszélve, hogy ott volt a jogi tagozatáról híres sárospataki kollégium is, ahová szintén beiratkozhatott volna. Ám a család anyagi helyzetén túl éppen a lelkiismereti hátterű kudarc akadályozhatta meg Aranyt abban, hogy egy ilyen újrakezdésen tűnődhessen el. (Lelkiismeret-furdalását csak növelte, hogy egy színésznő karjaiból kellett hazamenekülnie - mint maga számolt be róla már idézett önéletrajzi levelében.) S mivel így kollégiumi tanulmányainak befejezése után nem rendelkezett végbizonyítvánnyal, a bizonyítható tanultság rendi-nemesi értelmű szakszerűsödésének útja sem nyílt meg a számára. Nem nemesi származású értelmiségi lehetett legföljebb, azaz honorácior.

14