Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Szabó T. Anna: Arany János utóélete

Hunyad alatt, egy kis házban,

Élt az özvegy, talpig gyászban[.]

Ezt parodizálta aztán Karinthy („Tudat alatt egy kis házban,/ül az ösztön talpig gyászban”), és ebből a bolondszövegből bújhatott ki aztán Weöres őrületbe zárt Széchenyi-figurája is:

A döblingi bolondházban futkos a gróf egymagában, csörgősipka a fejében, hetvenhét tőr a szivében.

(Széchenyi)

Ez a kép aztán Arany János bezártságához kanyarodik majd vissza Takáts Gyula versében, amely egyszerre mutatja Arany és Weöres hatását.

Az Ezüstkor egymással folyamatosan levélben és személyesen is kommunikáló, történelembe zárt nemzedéke nem véletlenül tért vissza a nyelvbe zárt Arany Jánoshoz. Éppen Takáts Gyula beszéli el, hogy a háborúba sodródó időben, 1938 novemberében Jékely még a saját verseskötetét is Arany János soraival (Magányban) dedikálta neki, ekképpen:

...És vissza nem foly az időnek árja,

Előre duzzad feltarthatlanul;

Csak szélein marad veszteg hinárja,

S partján a holt-víz visszakanyarul.

Elválaszthatatlan barátsággal Jékely Zoltán.

Takáts még hozzáteszi: „Ez a dedikáció, azt hiszem, nem nekem, egész nemzedékünknek szólt” - így válik az „esztétikai, etikai szigorú következetesség parancsa” Arany örökségévé.

Az élő kortársak közül az Aranyhoz több verset író, sőt kalapját is titkon magára próbáló kitűnő utód, Kányádi Sándor mellett talán a rendíthetetlenül igényes és pontos Gergely Ágnesre hatott Arany személye és példája a legintenzívebben, olyannyira, hogy még a fordítói Aranyról is megemlékezik, akinek már gyerekkorában megjegyezte a nevét az ártatlan erotikájú Halhatatlan szerelem című díszalbum fordítójaként („nem egészen értettem ezt a borzongást”, teszi hozzá, megvillantva egy pillanatra az érzéki Arany erejét); huszonöt évesen már tudatosan használja Arany balladai szavát egy Blake-vers fordítása közben („S itt leskel a tél meg az éj”), sőt, mások fordításain is észreveszi Arany keze nyomát, ihletetten ismerve fel, hogy Babits Swinburne-fordításában a „minden vágy meghalt, elszunyadt” sor Arany Hamletiére vezethető vissza: „Meghalni - elszuny- nyadni - semmi több”, és így a „szépséges sor [...] Babits tisztelgése költőelődje, Arany János előtt” (Tigrisláz). A költészetében viszont egy sarkalatos ponton, az életre-halálra hűség esküjének pillanatában bukkan fel Arany János, az 1992 októberében írt A 137. zsoltár című versben. A párhuzamos eskü így hangzik:

109