Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szabó T. Anna: Arany János utóélete
Hát kihűlt jobbom legyen rá az ámen, ha elfeledlek egyszer, Jeruzsálem. [...] És fájó orcám rángjon majd a számhoz, ha elfeledlek egyszer, Arany János. Egy másik megrázó nagy versben megint hozzá fordul (Arany Jánoshoz, változások idején) örök aránynak, erénynek és mércének téve meg elődjét, saját nevében ismerve fel Ágnes asszony reménytelen aktusát, a (társadalmi) bűn eltörlésének igyekezetét: ó, irgalom Atyja, ne hagyj el. Költő, ki egykor nevemet az örök bűntudattal egybekötötted, nézz rám, [...] itt jövök mögötted. Ki lepedőmet kapdosom és magam mardosom, [...] költők költője! [...] tedd, hogy mindig a lángelme bénítson, és ne a holnap, és ne a tegnap. [...] tiéd volt az abszolút látás, ó, irgalmatlan Bárdi elrajzolt babylón arcom meghajtom feléd, legyen tiéd a megbocsátás. Ha már a főhajtásnál tartunk: versben sokan megtették, de költőink-íróink viszonylag kevés tanulmányt vagy esszét írtak Aranyról. A leghosszabb, életrajzba hajló esszét Szilágyi Domokos írta. Ez az emlékezetesen izgalmas és pontos tanulmány, a Kortársunk, Arany János a százötven éves évforduló alkalmából készült, de már a címével is jelzi, hogy nem kötelességből letudott poros életrajzzal kíván előállni, hanem égetően fontos szerzőt tárgyal. Az esszé címében Jan Kott 1965-ben megjelent, népszerű könyvére, a Kortársunk Shakespeare című tanulmánykötetre emlékeztet - ez csak 1970-ben, tehát jóval Szilágyi kötete után látott napvilágot magyarul, de a párhuzam (vagy utalás) aligha véletlen. A szerző a klasszikus nagyság galambpiszkos patinájától szabadítja meg az Arany-szobrot (s miközben ezt írom, épp ezt teszik Arany Nemzeti Múzeum elől elszállított szobrával is, remélhetőleg hasonló örömünkre), és a tőle időben távoli, de humorában és depresszív természetének ellenében is hatalmas munkabírásában mégiscsak nagyon közeli költőnek kevésbé ismert, ahogy ő fogalmaz, „árnyékos” arcára hívja fel a figyelmet, személyes szenvedéllyel és alapos filológiai adatolással. A dokumentumokkal dúsított életrajz feszültségét persze leginkább a szöveg stílusa adja, a kíváncsian közel hajoló, értő és együttérző költői közelítés felkiáltásokkal és éleslátó tőmondatokkal tagolt hangütése. A már-már lázas hangnemet a korszellem is indokolja, hiszen nemcsak magáért, és nemcsak a kisebbségi helyzet kiszolgáltatottsága ellenében beszél 110
