Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szilágyi Márton: Arany János (1817-1882)
Származás: Szalonta • Arany származása bonyolult helyzetet mutat. Az Arany család ősei, János és Ferenc (utóbbi volt Arany János közvetlen őse) 1634-ben kaptak hadi szolgálataikért nemességet I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől. (Mivel földbirtokot nem nyertek a nemesítéssel, ún. armalistának számítottak.) A katonáskodásra épített családi nemesi öntudat nyomai Aranynál is felfedezhetők: Arany a Toldi szerelmében is megörökítette az 1636-os szalontai csatát, s benne Győri Jakab haditettét, valamint belekezdett egy olyan epikus verses műbe is, amely a hajdúknak a szalontai határban a török elleni hadicselét tárgyazta volna - ez utóbbi vállalkozás azonban torzóban maradt. A Kraszna vármegyei család végül a hajdútelepüléssé alakult Szalontára 1695 körül tért vissza, s itt próbálta meg kiváltságait érvényesíteni. Jó darabig a család nemesi jogát - a kollektív előjogok miatt - nem érvényesítették - valószínűleg erre nem volt szükségük -, hanem a hajdúkiváltságot nyert Szalonta közösségében éltek nemesi jogon, s próbálták a településsel együtt a szintén erdélyi fejedelemtől megszerzett kollektív előjog védelmét elérni. A törökök Magyar Királyság területéről történt kiszorítása után I. Lipót király a hajdúkiváltságot ugyan 1691-ben megerősítette, de mivel 1702-ben Esterházy Pál nádor tulajdonába kerültek a bihari hajdúvárosok, gyorsan veszélybe került ez a kollektív nemesség, s ezt a fenyegetettséget a Rákóczi-szabadságharc csupán elodázta, de nem szüntette meg. A 18. század békésebb viszonyai között Szalonta hajdúvárosi rangjának érvényessége körül már komoly gondok merültek föl: 1745-ben Bihar vármegye az erdélyi fejedelmektől származó összes adományt érvénytelennek nyilvánította. A szalontai nemesi hadnagyi szék ugyan a szokásjog alapján még elműködött 1762-ig, ám ekkor egy helytartótanácsi rendelet végleg véget vetett ennek az állapotnak. Szalonta visszasüllyedt mezővárossá. Ebben a helyzetben próbálkozott meg az Arany család 1778-ban azzal, hogy érvényt szerezzen nemeslevelének: a kollektív hajdújogok elenyészése után tehát a személyes kiváltság megerősítését kívánták elérni. Az időpont ehhez nem volt a legkedvezőbb. Bár a 18. század a nemességvitató perek nagy konjunktúráját hozta el, az igazolások legnagyobb része ekkor már lezárult, s Mária Terézia 1774. április 15-én rendeletet adott ki, amely szerint a kétséges nemességeket igazoló pereket a vármegyei törvényszéken kell eldönteni. Márpedig Szalonta 12
