Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szabó T. Anna: Arany János utóélete
Hasonló élménye volt Nagy Lászlónak is a Családi körrel, egy interjújában mesél erről: Tizennégy éves lehettem, amikor Arany János Családi kör című verse nagyon megtetszett. Nem is tán a mondanivalójával, ami persze gyönyörű, hanem az, hogy milyen szépen rímel és milyen zenéje van a versnek, és tán a hangulatával. És ha arról beszélünk, hogy mikor kezdtem, hát tulajdonképpen ez lett volna az az első vers, amikor én verset, igazából verset akartam írni. Meglehetősen könnyen ment, magam is csodálkoztam rajta, és valami gyönyörűséget adott. Hozzáteszi még, hogy tizenöt év kísérletezés következett, és az Arany-élményt követően először el szeretett volna szakadni a „szégyellnivalónak” érzett népköltészeti hagyománytól, csak később tért vissza hozzá. Lakatos István is, akinél, ha máshol nem, de eposzaiban biztosan tetten érhetjük az Arany-hatást, elbeszéli a maga 7ö/d/-élményét egy iskolai dolgozaton keresztül, amelyben a farkaskalandot a szétvert farkascsalád szempontjából meséli el, és ezzel szakajtotta le első írói babérjait: „A dolgozattal frenetikus sikerem volt. Tanárunk, méltányolva eredetiségemet, jelest írt elmefuttatásom alá, felolvastatta velem és az osztály elé példaképül állított. Bocsásson meg érte Arany János." A legnagyobb hatást Arany kétségkívül Vas István életművére tette - erre akár már Nemes Nagy Ágnesnél kitérhettünk volna, hiszen a két költő „verstani veszekedéseit” a Keveháza ritmusképlete körül mindketten részletesen (és meglehetősen eltérő állításokat felsorakoztatva) megírták, a részletek megtalálhatók Nemes Nagynál (Verstani veszekedések) és Vasnál (több helyütt, de főleg a Keveháza című részben a visszaemlékezései közt - a szövegben rengeteg az új utakat mutató érdekesség: „Borzongatóan gyönyörűséges” sorokról beszél, Arany és Flaubert párhuzamait boncolgatja, a parnassien Aranyt említi stb.). A klasszikust Vas nem rögtön gyermekkorában szerette meg - a Nehéz szerelem ben azt is leírja, hogy Pilinszkyhez hasonlóan őt is hidegen hagyta Arany, főleg az öreg Arany: természetesen csupán avatag siránkozást hallottam ki belőle. Ma is azt hiszem, egy tizenhét éves fiúnak, ha egészséges az érzésvilága, és még ha nem is érzi kötelességének a fenegyerekeskedést, nem sok köze lehet ezekhez a zárkózott szépségű, öregkori versekhez - legföljebb nem meri bevallani -, s hogy a Romlás virágai is hamarabb találhat utat a fiatal fogékonysághoz, mint az Őszikék. Ez az iskolai dolgozat csúfos kudarcba fúlt, az Arany-ellenes kifakadását Vajthó László „sületlen marhaságnak” titulálta és a társai előtt is megszégyenült értet- len és éretlen érvelésével. Sokkal később, éppen a Keveházával való hosszas foglalatoskodás során derült ki számára, hogy „Aranyban, a szelíd, a mélabús, a rezignált Aranyban, a »fájvirág-érzékenység képviselőjében« [...] harcias ösztönök rejtőznek”. Ez a fojtottan szenvedélyes, vad és féktelen Arany az, akiről később remek, provokatívan pontos esszéjét, az Arany erotikáját 102
