Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Szabó T. Anna: Arany János utóélete

hatalmas rudat, egy vendégoldalt, és mutatja vele Budára az utat.” És Toldi mellett ott vitézkedik örökkön az erőemelő Arany is, mert az igazi nemzeti klasszikusok „szó-pogromok vérmezőin feltámasztják a halott igéket”, ahogy Sütő András írja.

Hogy kicsit még közelebb lépjünk: Kányádi Sándor versek sorát címezi hozzá, Ferencz Győzőt újra meg újra meglepi, Darvasi László (Szív Ernőként) még a kukából is kikaparja a Toldi estéje egy szomszédok által kihajított példányát, K. Kábái Lóránt a legnagyobbnak tartja, Géher István átlényegül Arannyá, nyomában Kiss Judit Ágnes és Bán Zoltán András is feltámasztja Bolond Istókot, Bella István A csodaszarvas címmel alkot oratóriumot, Balla Zsófia újraírja a Rózsa és Ibolyát, Babiczky Tibor és Molnár Krisztina Rita balladát gyúr modernné, az Örkény Színház Aranyozás-esteket visz színpadra, kétszáz kortárs költő, emlékverssel tiszteleg az évfordulóra az Országos Széchényi Könyvtár felkérésére, Tóth Krisztina pedig egyenesen Arany rejtett nevével kezdi a mesterei nevét és szellemét megidéző versét, a Hála-változatot: „Arany színekben izzó szén szavak”.

Ám mielőtt közelebb lépnénk, lépjünk egy kicsit vissza. Az Arany-epigonokat követő időkben, egy nagyon különböző ízlésű korban, Babits volt az első költő, aki nem imitálta, hanem újraértelmezte „hunyt mestere” örökségét. Már kamaszkorában is rettentő hatással volt rá elődje versbeszéde, mint a Szabó Lőrincnek lediktált emlékeiben elbeszéli: „írtam egy eposzt, talán ll-ik gimnazista koromban az apám kék aktapapirosaira a [...] Toldi szerelme hatása alatt, ugyanabban a versformában [...]. A hősök István és Viola voltak. Szerelmesek”. Arany egész életében emberi, írói, kritikusi és tudósi modellként szolgált a számára, és az azonosság keresése már a korai Petőfi és Arany esszében megtörtént. 1917-ben a Nyugatban publikált egy évekkel korábban írt csodálatos elemzést Arany életéből: Apró részlet egy biográfiai kísérletből címmel, ennek a bevezetőjében mondja el, hogy élete egyik legfontosabb terve egy Arany János-életrajz volt, „valami benső életírás lehetett volna ez, melynek a külső biográfiai adatok csak tág kereteit képezhették s igazi anyagát a költő művei szolgáltatták volna.” (Milyen kár, hogy ez nem készült el! Mint ahogy Arany tervezett Petőfi-biográfiája sem, amely valószínűleg ugyanezen elv szerint készült volna. Viszont az ígért és az Őszikéken röviden demonstrált Babits-féle módszer végül Nemes Nagy Ágnes könyvében, az éppen Babits Mihályról írt A hegyi költőben valósult meg szinte hiánytalanul, tudományos téren pedig Kelevéz Ágnes Babitsról írt genetikus szövegelemzéseiben.)

Arany keze nyomát már Babits első kötetének a verseiben is ott találjuk, akár a Golgotái csárda dialogikus balladaszerkezetében, akár a Vősár piacleírásában, akár a Gáláns ünnepség kihívó rímkísérleteiben és az Őszikékbő\ a Párviadal versre emlékeztető témaválasztásában, akár a Mozgófényképben, amely méltó utóda Arany Kép-mutogató]énak, vagy Az örök folyosó és Az örök zsidó párhuzamára is gondolhatunk, vagy esetleg éppen ugyanennek a versnek az Epilógus-utalására:

90