Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Kucserka Zsófia: Tamburás öreg úr

A Tamburás öreg úr zenei emlékezete a személyes életidőn messze túlmutató közösségi zenei emlékezetbe nyúlik vissza:

Pendűl, melyen a tánc tétova ringat,

Mint lombot a szél ha ütemre ingat.

Olykor egy-egy ének nyújt neki vigaszt;

A hitújítás kora szülte még azt[.]

Arany kései költészetét szokás úgy értelmezni, hogy a korai pályaszakaszt jellemző közösségi költői szerep (közösségi énekmondó) helyett a kései versek elsősorban magántermészetűek. A Kapcsos könyv verseit „csak magának írta", „a zárható kéziratot nem a nyilvánosságnak szánta”, „csak Gyulai unszolására adta ki egy-egy darabját”. Arany János életművében azonban a líra mindvégig egységben maradt a népdalokkal, azokkal a közismert dallamokkal, amelyek a közösséget alkotják és meghatározzák.

Az öreg úr így, dalai közt élve,

Emlékszik időre, helyre, személyre:

Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.

A személyes emlékezet a vers ritmikáján és dallamán keresztül eleve a közösségi tudásban és emlékezetformában születik. A Tamburás öreg úr ritmikájában és gondolatvilágában szétszá- lazhatatlanul fonódik össze a közösségi tudás a személyes emlékezettel, a tamburás öreg úr alakjában pedig az európai Orpheus-hagyomány lantos költője a népdalait gondosan kot- tázó Arany Jánossal.

86