Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Kucserka Zsófia: Tamburás öreg úr

Tamburás öreg úr

Az öreg úrnak van egy tamburája,

S mikor az ihlet s unalom megszállja.

Veszi a rozzant, kopogó eszközt S múlatja magát vele négy fala közt.

Nem figyel arra deli hallgatóság.

Nem olyan szerszám, divata is óság:

Az öreg úr (fél-süket és fél-vak),

Maga számára és lopva zenél csak.

Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,

S mit összelopott mai zene-költő,

Öreg úrnak egyről sincs tudomása;

Neki új nem kell: amit ő ver, más a'.

Mind régi dalok, csuda hangmenettel:

Váltva kemény, lágy, - s magyar a némettel; - Hegyes-éles jajja úti betyárnak,

Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.

Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb Hangnembe a húr lebukik, lebágyad’,

Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel...

Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.

Majd egyszerű dal, édesdeden ömlő - Tiszta remekké magába' szülemlő - Pendul, melyen a tánc tétova ringat,

Mint lombot a szél ha ütemre ingat.

Olykor egy-egy ének nyújt neki vigaszt;

A hitújítás kora szülte még azt:

Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,

Vagy erős hittel Istenhez emelve.

Mindezt öreg úr, nem mintha kihozná Kopogójábul - csak képzeli hozzá;

S ha nem sikerül kivitelben a dal:

A két öreg szerszám egymásra utal.

De azért nem tűri rajta meg a port; Emlékezetes neki minden akkord;

Egy hang: s feledett régi dalra érned - Szövege cikornyás, dallama német.

Az öreg úr így, dalai közt élve, Emlékszik időre, helyre, személyre: Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta Ezt is, amazt is, gyermekkora olta.

Néha egy új dalt terem önkint húrja,

S felejti legott, már ő le nem írja; Később, ha megint eszébe ütődik: Álmodta-e, vagy hallotta? - tűnődik.

Sokra bizony már alig viszi dolgát:

Ő is „minden nap feled egy-egy nótát" Nem is a művész babérja hevíti,

Csak gémberedő ujját melegíti.

Gyakorold is, amit valaha tudtál; Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál; Ha kiülsz, öregem! vele útfélre,

Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.

87