Kaszap-Asztalos Emese: „Melyik talál?” Arany János életében készült képmásai (Budapest, 2018)
„Hogy melyik arcképem választom rajzai közzűl?”
Nosza én paripám, gúnár liba tolla! Eleget pihentél, meg vagy abrakolva, Megvakartalak, mert, a füled se’ látszott: Nosza hát mostan kezdj vidám, fürge tánczot! A játékos élőképeken 16. századi, kócsagtollas, süveges ruhában mutatja önmagát, amint egy lúd- tollon lovagol (a kéziratos anyagon ráadásul fordítva „üli meg" a tollat), így tehát azt a klasszikus toposzt jeleníti meg, és egyúttal karikírozza, miszerint a költők tollal-papírral harcolnak. A margóra illesztett torzképben újra megfigyelhető textus és önkép viszonya, egyúttal pedig saját magát olyan szöveg- környezetbe helyezi, hogy e kis, vázlatos képecskén érzékelhetővé válik az Arany-életmű parodiszti- kus, a traumákat humorral orvosló oldala is.'8 E privát rajzok szinte példátlanok az életműben,19 és végig személyes szférában maradtak. Arany - mások által készített - karikaturisztikus megjelenítése később a nyilvános sajtóban ugyan fel-feltűnt, a költő vizuális megjelenését azonban az 1850-es években, de később is Barabás reprezentatív ábrázolásai határozzák meg. E ponton látványosan feltárul az Arany-ikonográfia két párhuzamosan futó, nyilvános és magán szála: Arany azonnal kanonizálódó alkotásaihoz (például a Toldi, 1856-os, 1867-es verseskötetei) egy-egy koncepciózusán megalkotott, formális portré társult, míg a kánonból kiszorult művéhez (A nagyidai cigányok) csupán a költő által megteremtett, személyes, önreflexív bökrajzok kapcsolódtak. Barabás Miklós, aki - Reviczky Gyula szavaival szólva - „megfestette kora arcképcsarnokát”, Aranyról is több műfajban, több képet készített. Az 1850-es évek közepéig, aki a költőt megjeleníteni 17 5. Arany János | Önkarikatúra
