Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

6. „A szülőváros rokonságánál bonyolultabb, titkosabb nincs a világon.”

hőskölteményének emlékeivel. Minden szakadékba lehullott valahol a földön egy ember, mert eltévedt a világ sűrűjében vagy lelke szövevényében, mert félrelépett, vagy nem figyelt oda, mert kötelességét teljesítette, vagy elindult egy vágy nyomában, vakon és kancsi, delejes önkívületben, s aztán nyakát szegte, mint az emberek általában, mikor elindulnak a világba, révetegen, mert engedelmeskednek valaminek. Gyermekkoromban, a derűs évszakokban, mindennap elhaladtam az Ördögárok felett, a bizonytalan és homályos emlékű legenda - a katonatisztről és a lóról - mindig felvillant eszméletemben, s mindig megértettem, hogy az erdőben, mint a lakásokban, melyek kéményéből békésen ömlik a tűzhely füstje, a szakadékokban és a nagy emberi közösségek véghelyein, mindenütt ólálkodik a végzet.

(Kassai őrjárat)

❖ Harminc éve nem jártam erre, most megismerem: ez volt a Mária-udvar. Itt játszottunk, ebben a kertben, melynek nyugati kapuja a folyóhoz vezetett, a bérház udvarán, ahol rokonok gyermekei éltek, az elmerült őskorban, vadóc és kalandos indián életet. E prérijátékok a gyermekkor legszebb óráira emlékeztetnek. Ebben a kertben kezdődött számomra valami játék, élmény, melynek igazi neve a kaland. A ház pincéje, lépcsőháza tele volt denevérekkel és patkányokkal. A folyó és a kert között játszottunk, mindig ugyanazt a lihegő, nyers, vad játékot,-94-