Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

4. „...a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak egy városra...”

❖ Pünkösd Kassán. Elébb meghallgattam az élőket. Aztán, szótlanul, elmentem a holtakhoz. Az ember ápolja összeköttetéseit.

Mostanában beszédesek a holtak. A Dóm tövében kezdtem a látogatásokat, a Szent Mihály-kápolna egykori temetőkertjében, Jakab polgár anyjánál, Katalin asszonynál. Középkori sírkő, Kőszeghy is megemlíti Kassáról írott bölcs, szűkszavú és a helyrajznál mélyebben tájékozott tanulmányában. Ki volt Jakab polgár?... Valószínűleg bronzöntő vagy gyertyamártó a középkori Kassán, 1500 körül, a reformáció idejében, tehát vészes időben, mikor párt és világnézet kegyetlenül számon kérte az emberen hovatartozását. Két ilyen időszak volt az európai ember életében: 1500 és 1800 körül, a reformáció és a francia forradalom pillanatában, s Huizinga balsejtelmektől gyötörve mondja, hogy a két veszedelmes európai pillanat embere mégis inkább tudta, mi történik körülötte, az ismerős életkerettel, a kultúrával, mint mi tudjuk, kik körül omlik a régi világ, s a romoktól még nem látjuk az újat. Jakab polgár anyjánál kezdtem a látogatásokat, s aztán kimentem a régi temetőkbe, a Kálváriára és a Rozáliára, térdig jártam a tavaszi gazban, sírkövek között cseteltem, átmentem a köztemetőbe, s egyszerre szólani kezdtek hozzám az ismerősök. Minden név ismerős e fejfákon, e korhadó köveken. Ez itt Kassa, a régi, a másik, ezek a nevek. Hosszan beszélgettem velük.

(Jakab polgár anyja)-78-