Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

4. „...a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak egy városra...”

❖ Ezt a várost sem lehet „megmagyarázni”. Aki nem ismeri, csak átutazik, megcsodálja a Dómot, szép házait, nem érezhet meg semmit a város titkából. Mindig mérges leszek, ha idegenek udvarias egyetértéssel, lanyhán dicsérgetik előttem Kassa szépségeit. Kassa nem „szép”, Kassának lelke, életmódja, titka van. Ezt csak mi tudjuk, akik ott születtünk. (...) Mi a titkuk? Már egy ember titkát is nehéz megmondani, mennyivel nehezebb megszólítani egy város belső hangját! (...) Mert az igazi urbanitás nem a sugárút, nem is az aszfalt vagy a hirdetőoszlop, hanem a legenda, mely egy valóságos város lakóinak lelkében kialakul a város egyéniségének titkáról.

(Városok legendája)

❖ Ebéd után elmentem a kávéházba, mert most már én is felnőtt voltam, senki nem szólhatott semmit. A kávéházra nem ismertem reá: egészen átépítették. Nekem a régi persze jobban tetszett; az ilyen látogatásnál az ember mindent ellenségesnek érez, ami új, ami megváltozott. Ültem a kávéház ablakában, s néztem a szemközti házat a Fő utcán. Ebben a házban tizenöt évig laktunk. Fönn, az első emeleten volt apa irodája. Belépni a házba, körülnézni, fölmenni a lépcsőkön, végigmenni az udvaron, mindettől dideregtem kissé.

(Kassai emlék)-77-