Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

3. „Intézkedtem, hogy az urak megkapják honoráriumukat.”

❖ A bankot „Endre bátyám” igazgatta, nagyon sok erély- lyel és buzgalommal. Endre bátyám országos nevű családból származott, jogot végzett, mint akkoriban az egész nemzedék, amely „szabad pályán” keresett boldogulást, s nem érte be a megyei, városi szamárlétrával. A dzsentriosztálynak ezt a lateinereskedési életszakát gyermekkoromban közelről láttam, s később úgy vettem észre, hamisan emlékezik meg erről az időről és szereplőiről a kortársi irodalom. Endre bátyám lelkesen szánta magát a bankpályára, amely testétől, leikétől idegen volt, lelkiismeretesen betartotta a hivatalos órákat, s egyáltalán nem emlékeztetett arra a vidéki, vadászó, kaszinózó, uraskodó hivatalnoktípusra, aki éjféltájban fogadja el, ferbli közben, a kaszinópajtás váltóját. Az élet mindig más. Endre bátyámat nem tekintette senki közgazdasági lángésznek, de többet körmölt a bankban, mint vadászott és kártyázott, kicsit olvasott is, utazott is, mértékletesen élt, s a dzsentrijelvényekből talán nem is őrzött meg erre az életre egyebet, mint a pecsétgyűrűt. A bank döcögött, terjeszkedett önmagától, ahogy ez természetéből következett is; Endre bátyám csak arra vigyázott, hogy minden kölcsönnél szigorúan betartsák a hivatalnokok a „bankszerű feltételeket”.

(Egy polgár vallomásai)

❖ Az egyik fiú, Jenő, anyám legidősebb bátyja, zenész akart lenni, de csak a katonazenekarba került, s kétségbeesésében agyonlőtte magát, mikor Pólában szolgált a csapatnál. A zeM.ÁKAI SÁNDOK

EGY POLGÁR; VALLOMÁSAI-67-