Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

1. „A Nagyapám bútorait a környéken is vásárolták..."

❖ Nagyapám pénzügyi tanácsos volt a városban, ahol születtem. Korán halt el, nem érte meg az ötvenet sem. Adósság és csekély nyugdíj maradt utána. Ezt az adósságot a két fiú vállalta, s diákkoruktól törlesztették, azokból a hatosokból és forintokból, melyeket instruktorkodással kerestek. Apám még jogász korában is fizetgette ezt a családi adósságot. (...) Szerette a zenét, és jól olvasott latinul; ez minden, amit tudok róla. Hosszú szárú, bajuszos, sötétbarnára szívott tajtékpipák maradtak utána s egy szépen faragott pipatórium. Fényképe sem maradt, csak egy tökéletlen, ovális olajfestmény, kontár festő műve. Élete, lénye valahogy nyomtalanul múlt el a családból. Markáns és szigorú nagyanyám emlékén átjut neki is egy bágyadt visszfény a családi halhatatlanságból. Ez az erős asszony, R. Klementine, három gyerekkel, pár forintos nyugdíjjal maradt egyedül. (...) Szigorú, aszkétaarcú asszony volt, kemény keresztény, aki tudta, hogy az élet kötelesség. Nem voltak „komplexusai”. Dolga volt itt a földön, elvégezte.

(Egy polgár vallomásai)

❖ Abban az esztendőben, mikor beiratkoztam az első szemeszterre, ő volt a rektor a pesti egyetemen. Egyik délelőtt jelentkeztem nála. A díszes rektori teremben fogadott; valamilyen faragott íróasztalnál ült, kövéren és hatalmasan, és - nem tudom, miért - úgy hatott reám, mint VIII. Henrik angol király a Holbein festette képen. A rektori lánc lógott a nyakában s egy-50-