Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

1. „A Nagyapám bútorait a környéken is vásárolták..."

házát, marháját, családját husziták és labancok ellen, a város őrizte magyarságát, fallal, karddal és írótollal, de mindig kitárult Európa felé, mindig nyitva tartott a Dóm nyugati oldalán egy láthatatlan, remekmívű kaput az európai szellem számára.

(Kassa)

❖ Régi családok foszforos, meszes csontjai keverednek itt az ázott, porhanyós földdel. Amerre lépek, rokonok és rokonnál is meghittebb ismerősök nevei fogadnak. A most divatos őskeresés e temetőben gyermekesen egyszerű feladat: csak le kell hajolni, s el kell olvasni a mohos sírköveken a nagyapák és dédanyák nevének elmosódott betűit. Az aranyfestéket lemosta az idő és évszázadok esőzése a sírkövekről, de egy belső tájékozó érzék csalhatatlanul vezet a süppedt sírhalmok között. Ez itt János nagyapám, az asztalos. „Lövészkirály” volt, vérmes, okos, alkotó szellemű ember. Itt fekszik szomorú, fiatal nagyanyám, Mária, aki soha nem nevetett, mert második asszony volt a felnőtt gyermekek között, kissé szégyellte magát az öregedő férj oldalán, magyar volt, s mélyen, titokzatosan bánatos volt, ma talán így mondanák: „mániásán depressziós”. De én tudom, hogy csak szomorú volt, mert fiatal, szép és bonyolultan magyar volt, a szó végzetes értelmében. Korán meghalt. Itt a másik nagyapa, Károly, aki finnyás volt és hivatalnok, sokat olvasott, s őt is ritkán láttam nevetni. Fiatalon halt meg ő is: ez-46-