Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

Márai Sándor és Kassa: Kirakni rajzod, régi Kassa, álom

hiánya”, a téma megjelenése mindig a nagy mélypontokon jön elő.

A Halotti beszéd című vers „népfelsorolása”, a San Gennaro vére kelet-európai emigráns arculata, naplója európai légkör és kultúra utáni vágya az egyedüli, távoli kapcsolódások szülővárosához. Ugyanakkor mindig számolnunk kell azzal, hogy ami fontos számára, arról hallgat is. Az emigrációban ezért is jellemzi pl. Béke Ithakában című művét a történelmiesített, „mitologizált nosztalgia”, melyben a főhős sehol sem talál otthonra, alig érti meg őt valaki, s az is csak részlegesen.

Naplójában azért fel-felbukkan szülővárosa: Különös fajta volt a szász: erejét tovább tudta adni a világnak, mindenütt alkotott: például segített megalkotni nemcsak Magyarországot, hanem az angolszász világot is. (1954) Látni még Spanyolországot. Talán Mexikót. És még egyszer, Ausztriát. Pestre nem kívánkozom, ha mindent összevetek, csömör van bennem, amikor Pestre gondolok. Sok jó volt otthon, a magyar nyelv, de az egészből csömör maradt. Kassa, talán. (1961)

1966 októberében a Sértődöttek című trilógiát újraolvasva Kassa távoli emlék, elsődlegesebb a magyar nyelvhez való kötődése s emiatt Magyarország. A három kötetet 1941-46 között írtam, amikor ez a téma kézzelfoghatóan valóság is volt - akkor tért,, haza ” a Város, amely a regényben mitikus fogalom, egyszerre az Otthon és a Gyermekkor mágiája; színhelye Kassa volt, amelynek, Shakespeare példájára, tengert is ad-38-