Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

Márai Sándor és Kassa: Kirakni rajzod, régi Kassa, álom

a lelki alkatnak nem lehetett sok köze, akkor Genf az. „Fáj" még nekem Kassa? Mi lesz a szülővárosból, mindenből - hogyan intézi el az idegrendszer ezeket az emlékeket? Valahol van még minden, a kassai emlékek is, de már csak úgy mint egy reflex; tudatosan nem gondolok reá. (Milyen más jelentése van az utóbbi tagmondatnak a különböző szavakra tett hangsúllyal...)

Én is azt hiszem, hogy emberek, akik valamilyen okból nem találnak hazát odahaza, csak egy helyen lelik meg az otthonérzést: Itáliában, pontosabban a Földközi-tenger nyugati partján. Észak-Itáliába, még valahogy Firenzébe sem vágyom most: Nápoly, Szicília úgy hívnak, mint valamikor Kassa. A mindennapi élet biztosításának, a számkivetett sors lehetőségek szerinti optimális útjának megtalálása, az írás lehetőségének megváltozott körülmények közötti terhe, a honvágy hol rejtett, hol nyílt megjelenése mind eltakarja élete korábbi, meghatározó pontjait, így azok aktualizálva, egyes hírekhez, eseményekhez vagy írásokhoz kapcsolódva tűnnek fel. 1952-ben A kassai polgárok karácsonyi, Szabad Európa Rádióban elhangzott bemutatójának örülhet, melyet többször megismételtek. Az emigrációban néhányszor ellátogat Bécs- be, ahol a Stephanskirche a Város dómjára emlékezteti. E korszak éltetője, „lelke” szülővárosa tekintetében az emlékezés, a nosztalgia, de ez a négy évtizednyi időszak már nagyon szegény a szóvá és írássá nemesített Kassa-élményben: a „hiány

UAPAl SÁSPOP

T~ SÉRTŐDÖTTEK-37-