Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

10. „A város nem volt egészen a helyén.”

❖ Minden életben, minden öntudat alján van egy személy, egy helyzet, egy emlék, amely átdereng az élet és az öntudat későbbi tapasztalásain: egy szülő, egy gyermekkori alak, a szülőváros légköre akkor is útitársunk marad, ha életünk útjai a nagyvilágba vezetnek. Ilyen elhatározóan, végzetesen fontos emlék volt számomra szülővárosom, mely az első világháború után idegen hatalom kezére jutott: a város, ahol születtem, gyermekéveim töltöttem, s egy polgári család sarjaként egy lassan már emlékeiben is eltűnő patríciusi műveltség nevelésében részesültem. Ebbe a városba húsz éven át visszavágytam. A valóságban nem mehettem oda, mert megtagadtam, hogy az új államalakulat, a csehszlovák állam hadseregének katonája legyek, s amikor az államfordulat után a cseh hatóságok kényszeríteni akartak erre, elhagytam az országot, s aztán, sokáig, katonaszökevénynek számítottam szükebb hazámban. így cselekedtem, mert elviselhetetlen volt számomra a tudat, hogy olyan hadsereg katonája legyek, amely „győzteseként viselkedik hazámmal, Magyarországgal szemben. Ennek a fiatalkori elhatározásnak következményeit két évtizeden át viselnem kellett.

(Hallgatni akartam)

❖ Tulajdonképpen semmi más nem érdekel igazán, csak ez a város s ami ott történt velem. Azt hiszem, titokban Damaszkuszi és Londont is Kassával hasonlítottam össze. Sok ember van így a szülővárosával. Mindent, ami az életben nagyon-134-