Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

10. „A város nem volt egészen a helyén.”

jó volt, Kassától kaptam, s minden, ami az életben nagyon rossz volt, ott esett meg velem. Tulajdonképpen később, máshol nem történtek velem többé „nagy dolgok”. A legnagyobb élmény életemben mégis az volt, amikor egyszer, tízéves koromban, felgyújtottam Kassa közelében, egy kis fürdőhelyen egy szénásfészert. De erről nem beszéltem később, soha senkinek.

(Kassai emlék)

❖ Csodás ünnepség volt az, anderseni díszlet. Télen, idegenben, havas utcákon, mintha függönyöket húznának fel szemem előtt, látom ezt a behavazott városiasságot, amelynek mély és öntudatos közösségérzetén nem tudott erőszakot elkövetni az idő és a történelem. Kezdem hinni, hogy a felvidéki ember sokkal tragikusabban, feloldhatatlanul lokálpatrióta, mint az alföldi vagy a tengervidéki. Talán a hegyek okozzák ezt, melyek féltékenyen bezárták a várost. Talán az erdők, amelyek mások, egészen mások mifelénk, mint a mai Magyarországon. A fenyők is mások. A karácsonyfák, melyeket Budapest piacterein árulnak, korcs és csenevész cserjék az ősi szálfákhoz képest, amilyent Kassán állítottunk. Ezek a fák igazán a boltozatos mennyezetet verdesték, s szélesek voltak, egy kosáraljára való apró gyerek elfért illatos alsó ágaik alatt. S mindezt vastagon takarta a hó, nem oly szeszélyesen és megbízhatatlanul, mint a mi klímánkban; a karácsonyi hóesést, mint a fenyőfákat, bizto- 135-