Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)
10. „A város nem volt egészen a helyén.”
❖ Leutaztam Kassára, és megnéztem a bombák helyét. Az első bomba közvetlenül a régi házunk szomszédságában hullott le, a postapalotára. Nem volt más dolgom, séta közben kimértem a lépéseket: nyolcvan méter. Bombának nem sok. Éppen úgy eshetett volna az első ellenséges bomba, melyet Kassára dobtak, házunk tetejére. Egy másik bomba a mellékutcában kiemelt és teljesen eltüntetett egy földszintes házat, ahol egy szegény szabó lakott. A harmadik, az ötödik, mind ismerősök házára hullott, vagy ismerős házak közvetlen közelében. A romokat nagyrészt eltüntették már. Kassán megint működik a telefon. A szülővároshoz a viszonyunk az évekkel mind bensőségesebb, bonyolultabb lesz. Az ember lassan elfelejt minden érzelmességet, s mint minden bensőséges kapcsolatban, nem erényeit vagy hibáit nézzük annak, aki fontos nekünk, hanem a tényt, hogy van. S ez, ahogy múlnak az évek, mindennél fontosabb. A szülővárosba idővel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ez ingó, örökké változó életben és világban a biztonság érzését. (A kassai bombák) ❖ Gyermekkorom nem volt boldog, de telítve volt igazi játékvággyal és őszinte szenvedéllyel. Ez a szkipetárok föld- j én-hangulat, mely elárad az udvar fölött, kergetett később a- 130-