Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

8. „Apám is úgy érezte, hogy úriember nem fizet bért...”

❖ Kétemeletes ház mindössze tucat akadt a városban: az, amelyben laktunk, a két honvédkaszámya s még néhány középület. Később megépítették a hadtestparancsnokság palotáját, az is kétemeletes volt, s villanyos felvonó is járt benne. De ez a mi házunk, a Fő utcán, igazán nagyvárosi háznak tetszett; valóságos bérház volt, kétemeletes, széles homlokzatával, tág kapu- aljával, széles lépcsőivel - szélhuzat járta át ezt a lépcsőházat, a vásárosok délelőtt a lépcsőkön tanyáztak, halinaködmönükben, birkabőr sapkásán, szalonnáztak, pipáztak és köpködtek -, s minden emeletről hosszú ablaksor, tizenkét ablak bámult az utcára. Az első emeleti lakásokhoz, így a miénkhez is, keskeny erkélyt építettek, melynek vaskorlátját nyáron megraktuk földes ládákba ágyazott muskátliftizérrel. („Csinosítsd városodat!” - ez volt a jelszó, s egyesület is alakult a nemes ötlet szorgalmazására, a Városszépítő Egyesület.) Nagyon szép s főként tekintélyes ház volt; az első igazán „modem” ház a városban, nyers, vörös téglából épült homlokzata is, az építésze teleragasztotta gipszcifraságokkal az ablakok alját, s általában beleépített mindent, amit a századvégi építész becsvágya ilyen vadonatúj bérházra ráaggathatott.

(Egy polgár vallomásai)

❖ Gyermekkorom egyik fényes, ámytalan, dicsőséges emléke, hogy bank is van a házban, igazi bank, pénztárossal és készpénzzel, ahová csak be kell menni, alá kell írni valamit,- 110-