Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

Márai Sándor és Kassa: Kirakni rajzod, régi Kassa, álom

már így ír a Rákóczinak is nyughelyei adó templomról: Ha akarnám, se lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai. Ezek a székesegyházak azzal az akarattal és áhítattal épültek, mely nem leigázni akarta a világot, hanem kifejezni, nem uralkodni akart, hanem vezetni. Ez a dolguk.

Fontos számára városa históriája is; büszkeséggel tölti el, hogy Kassa nevét IV. Béla 1249-ben kelt adomány- és szabadalomlevele már említi, 1347-től pedig szabad királyi város. A Magyar Simplicissimus (Dániel Speer német író, zeneszerző 1683-ban megjelent műve) szerint a kassai bíróválasztáson a száztagú községet (nagytanácsot) a három nemzet (magyar, német, szlovák), illetve a felekezetek arányának megfelelően választották ki. A 15. században Buda után az ország legjelentősebb városa, csaknem kilencezer lakossal rendelkezik ekkor. Itt hal meg Bocskai István, itt tartja esküvőjét Bethlen Gábor, itt jelenik meg 1788-ban az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum... A sor még hosszan folytatható lenne, de elég ennyi annak érzékeltetésére, hogyan lesz Kassa a térkép, a mérhetőség és leírhatóság feletti. Igazi értéke ezért eszmei, emberi tartást adó örök mérce, tájékozódási pont; egy idealizált életforma őse, a műveltség és a rend szimbóluma, családi kötelékei kezdőpontja. Élete és művészete értékközpontú, mely értékek jelentős része valamilyen formában szülővárosához kapcsolódik: a polgárság eszményítése a család és a Város hagyományán keresztül, a minőségeszmény, melyet számos írásáihr Tuvimf&n

Simiiliriffimn«

ßftnrn Di«înli*tn OkmvCâuff-7-