E. Csorba Csilla: Halotti maszk, élőmaszk. Tanulmányok a kegyelet kultúrtörténetéből (Budapest, 2006)
E. Csorba Csilla: „Most, hogy nem vagy, megsokszorozlak" (Halottábrázolás fotográfiákon)
E. Csorba Csilla: „Most, hogy nem vagy, megsokszorozlak" (Bana Zsófia) (Halottábrázolás fotográfiákon) Az 1980-as évektől a művészettörténeti-antropológiai kutatás a funerális, halállal kapcsolatos művészet szerteágazó területére is kiterjedt. E tárgykörbe vontak minden, a halállal foglalkozó, arra reflektáló művészeti alkotást, a halállal kapcsolatos ikonográfiát, allegóriát és szimbólumkutatást. A funerális művészet-terminus Németh Lajos összegzésében „azokat a területeket is magába foglalja, amelyekben összemosódik a társadalmi életszínjáték és a művészi tevékenység, illetve a művészet éppen a társadalmi színjáték - szimbolizáció tárgyi realizációjaként szerepel.1" A Petőfi Irodalmi Múzeumban egy halotti maszkokat bemutató kiállításra készülve, e téma körüljárásakor jutottam el a maszkkal egy időben vagy azt megelőzően készülő, s a 19. század 40-es éveitől a halotti rítushoz szorosan kapcsolódó ábrázolási formához, az „utolsó" fényképhez. A túlélők koronként, kultúránként változóan, a léttől való búcsúzás, az elmúlás, a halál elviselésére számos, a „megélt életet utólagosan legitimizáló, emléket állító tevékenység"-et, gyakorlatot alakítottak ki. A 19. század közepe óta a fénykép a jelhagyás, az emlékezés egyik fontos kellékévé vált, az életben és a halál beállta után egyaránt. Az érzelmi emlékezés ez utóbbi különös tárgycsoportja az ember egyszeriségének, különösségének megragadására, továbbörökítésére hivatott, s ki nem mondott célja a feledés és az idő múlásának legyőzése, az egyszervolt arc lenyomatának objektiválása. Franz Kafka aforizmájának - mely szerint „az emberek azért fényképezik le a dolgokat, hogy kiűzzék őket az emlékezetükből" -, ellentmond az a nagy gondossággal, sok előkészítő munkával készülő felvételezés, amely a még jelenlévő, de már a múlt ködébe vonható lény fizikai valóságát vegyi úton úgy rögzíti, hogy utána e kép válhasson a szomorú emlékeket elindító gondolatok forrásává, kezdetévé. A gyász reménytelen és tehetetlen perceben szinte ez az egyetlen tudatos cselekvés: menteni a menthetőt, anyagszerűen megérzékíteni a végérvényesen elmúló pillanatot. Memento moh... Halál, búcsú, laudatio funerabilis, sír... s azután? Mi marad az elhunyt kedves után? Mi marad a megfoghatatlan után? Az utolsó portré - e címet viselte a Musée d'Orsay 2002 tavaszán bemutatott kiállítása,2 ahol rajz, festmény, halotti maszk mellett szép számmal láthattunk fényképeket is. A szubjektív indíttatású, csak a legbensőbb baráti, családi körnek szóló ábrá25
