Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről, ízléséről
görbe lábszárak a lötyögő csizmában!” (Szemere Miklós, 1891. 329-330.) Összegezve: a saját tervezésű 1844-es öltözet erőteljesen nemzeti jellegű, az egy generációval korábbi, XVIII, század végi magyaros férfiruha stilizá- latlan változata. Egy archaikus, a nyugati kultúrától, idegen hatásoktól érintetlen magyarságot fejez ki, olyat, amilyet Gvadányiék óhajtottak. (Bíró Ferenc, 1989.) Kiss József Tóth Gáspár, Petőfi „mecénása” - Egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban című tanulmányából ismert, hogy a hazafias érzelmű szabómesterek már a szervezett védegyleti mozgalom, vagyis 1844 ősze előtt két évtizeddel elkezdik a magyaros nemzeti divat propagálását. A negyvenes évekre kidolgoznak egy az előző századok magyar viseletéből megalkotott, stilizált nemzeti viseletét, amelynek alapja a fekete vagy sötétkék, esetleg bordó atilladolmány (F. Dózsa Katalin kutatásai, kéziratban). Ilyet varratott a költő 1845 telének végén, felvidéki utazása előtt Tóth Gáspárral - hitelbe természetesen -, feltehetőleg ebben rajzolta le őt Barabás Miklós a Pesti Divatlap 1845. június 3-i száma mellékletében Barabás Miklós: Petőfi, 1845. megjelent metszethez. Ettől kezdve ez az atilladolmány ruhatárának alapja lett, ilyet vagy ehhez nagyon hasonlót viselt 1848-ban is (Orlay Petries Soma: Petőfi Pesten 1848'ban), és talán ez az a ruha, ami 1926 után Mezőberényből került a Petőfi - Házba. Bizonyosan nem azonos azonban az esküvőjén viselt fekete atillával, mert az habos selyemből, ún. moirée-ból készült. (Lauka Gusztáv, 1879. 115-116.) A visszaemlékezések az 1845-1847 közötti időszakban az atilladolmány mellett többször említenek egy pitykés, kék dolmányt veres hajtókával és egy árvalányhajas pörge kalapot. (Egerváry R Ödön, 1882. 290-291.; Deák Kálmán, 1902. 2-3.; Miskolczy Simon János, 1906. 62.) Egy darabig kísérte öltözékét egy fekete színű aranyrojtos vagy selyemzsinóros nyakba való kendő is, ami szintén a XVIII, századi nemzeti viselet része volt. Később e kiegészítő eltűnik, és megjelenik a máig jól ismert, kihajtott fehér ingnyak (ami Petőfitől származik át József Attila öltözékébe). Elonnan vette a költő ezt a szokatlan ötletet? Azt hiszem, Kari Beck emlékezése vezet nyomra: „inggallérja, mint a német tanulóknál szokás, erősen le volt hajtva”. (Beck, Kari, 1879.1. 457-470.) Goethe és a Petőfi által különösen ifjú korában kedvelt Schiller is kihajtott inget viselt, sőt ezt a divatot a magyar viselettörténet a XIX. század végén Schiller-gallémak, majd Petőfi-gallérnak hívja. (Nagy, é. n. 202.) Jókai szerint azonban a kigombolt fehér ingnyak Byron és Shelley hatása volt. (Jókai Mór, 1898. 184.) Szendrey Júlia sajnos nem szolgál adatokkal Petőfi öltözködéséről, egyszer említi Sass Károlynak, hogy a nagykárolyi megyebálon, ahol megismerkedett a költővel, az egy csodálatos öltönyt viselt: virágos atlaszból (ripszselyem) készült atillát. (Sass Károly, 1883. 2.) Egy ehhez hasonló ruhadarabot említ Egressy Ákos emlékezésében: „Rokonérzelmeiknek külsőségekben is igyekeztek később kifejezést adni. Egyidőben atyám, a német divat ellensúlyozására, keleti mintázatú selyem damaszt kelméből csináltatott magának sajátos szabású at- tilát. Egészen hasonlót készített magának Petőfi is.” (Egressy Ákos, 1909. 16.) Lauka Gusztáv a költőt „claque-kalapos” úriembernek látja 1847 tavaszán, ugyancsak cáfolva Jókai Koszorú-beli visz- szaemlékezését. Az Orlay-festmények tanúsága szerint Petőfi 1845 után kifejezetten finom, nemes anyagokból varratta ruháit (selyem, bársony). (Lásd még a tanulmány elején idézett Kemény Zsigmond véleményt.) A fenti ruhadarabok, ha nem is annyira, mint 29
