Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről, ízléséről
tója állt feszesen, felpeckelvén vékony nyakán ülő fejét.” (Sass István, 1884- 86-87.) Fizikai állapota, külső megjelenése obsitos katona korára, 1841- február végére tovább romlik, akik ekkor viszontlátják Pápán, majd néhány héttel későbben Pozsonyban, bizony alig ismerik meg az egykori iskolatársat, gyermekkori pajtást. Orlay Petries Soma, a másodunokatestvér, akivel az utolsó felhőtlen nyarát töltötte Ostffyasszonyfán, így ír: „bakancsba fűzött kékszínű szűk nadrág, katonafrakk és lapos fehér posztó kucsmában, a milyenben az obsitos katonákat szokták elbocsátani. Egy görcsös bot s válláról lefüggő durva vászon-bakó volt minden magával hozott holmija.” (Orlay, 1879. 13.) Pápai látogatása egy kellemetlen epizóddal zárul: „Ekkor egy reggelen az a bogara támadt, hogy 8 félre tett katonaruhájába öltözik s abban megy iskolába. En e szándékától megrettentem, legkivált azért, mert éppen egy oly tanárunk tartott akkor előadást, a kit tanítványai fütytyel, kakukolással s minden kigondolható idétlenséggel vérig bosz- szantottak, s az öreg mogorva tanár leste az alkalmat, hogy magát a sok injuriáért valamelyik rajta kapott tanítványán megboszúlhassa. [...]) Petőfit föltett szándékától leverni, hiú törekvés volt, ő minderre csak azt válaszolta: Ez öltözet tisztességes, sokat szenvedtem én abban és senki előtt nem szégyenlek benne megjelenni. [...] a vén tanár előbb mord tekintetét szegzé reá, s indulatos hangon kérdé: micsoda ember az ott? - majd fölismerve őt, haragja egész dühével támadta meg a csendzavarásért, kicsapatással fenyegette, s a teremből azonnal kitakarodni parancsolta. Midőn az előadás után lakásunkra értem, Petőfi már kis tarisznyájába pakolt.”. (Orlay Petries Soma, 1879. 15.) A pozsonyi szemtanukra még kellemetlenebb benyomást tett Petőfi: „A Dunaparton sétálva egy rongyos nadrágú, iszonyúan szűk és kiszakadt nyári dolmányú fiatal embert pillantottam meg” (Sze- herényi Lajos, 1861. 21.); „egy kopott, világoskék bonjourban levő desperat kinézésű egyéniséget pillantunk meg” (Kemény János, 1881. 144.); „egy piszkos külsejű fickó vesszejével engem érintett.”. (Delhányi Zsigmond, 1959. 46.) Szegényes, kopott külseje miatt kínos helyzetbe kerül, amikor Degré és Lisznyai bevezetik Kuthy Lajos szalonjába, aki „igen hidegen fogadja”: „Előre elkészítettük rá Petőfit, hogy mily barátságos fogadtatásban fog részesülni, mert Kuthy az ifjú íróknak valóságos meleg és őszinte pártfogója, feledtük azonban, miként az elegantia az öltözékben előtte a legnagyobb ajánlás.” (Degré Alajos, 1883. 122-123.) Anyagi helyzete nem fordult jobbra ugyanazon év őszére sem, amikor is újra Pápára megy, hogy tanulmányait folytassa, így hát még akkorra sem sikerült megszabadulnia katona korának ócska holmijaitól, mint ez az emlékezésekből kiderül (Sárközy Miklós, Kozma Sándor, Jókai Mór). Az 1842. július 30-i iskolai évzáró ünnepéllyel kapcsolatban két érdekes tényt emelnék ki. Orlay szerint Petőfi az ünnepélyen Gaál József Olmos botok című szatíráját „lobogós ingben, pitykés nadrágban, fütyköst forgatva kezében” szavalta el. (Orlay Petries Soma, 1879. 347.) Ha Orlay memóriája nem csal, ez volt az a ritka alkalom, hogy parasztinget viselt. A másik adat a pápai tanulótárs Kozma Sándoré. Az évzáróra vagy inkább az esti összejövetelre, Petrovicsnak ünneplőruhát kellett kölcsönkérnie egy gazdag diáktól: „elegáns sötétzöld quaker, zománcos ércgombokkal, fekete mellény, nadrág s a fényezett bőrrel szegett everlasting bakkan- csők,” a nyakkendőt, a kesztyűt, a fehér cilindert közeli pajtásai adták össze. Az elegáns öltözékben parádézott még másnap is, a somogyi fiúk búcsúestéjén, de ekkor a ruha tulajdonosa tapintatlanul, durván, a társaság füle hallatára követelte vissza a holmit. Kozma még Petrovics keserves zokogására is emlékszik, amikor visszahúzta magára a saját gönceit. (Kozma Sándor, 1883. 6—7.) A kora gyermekkorában hordott csinos holmiknak, ifjúkora nélkülözéseinek s ennek a megalázó szituációnak egyaránt része lehet abban, hogy Petőfi később miért vonzódott másoknál jobban az elegáns, különleges holmikhoz. Az emlékezésekben makacsul visszatér egy gallérköpönyeg, egy sötétszürke, rövid, béleletlen ruhadarab, amely székesfehérvári és kecskeméti vándorszínész korszakában tanúja és bizonyítéka volt nélkülözéseinek. Némethy György színészkollégája írja: „Petőfi a kocsis mellé telepedett, mi pedig Ereseivel a ládák magaslatára; mind a hárman nagyon vékonyan voltunk öltözve, vagyis a tél nyárban talált. Sándor bár alantabb ült, mégis lenézett bennünket, mert neki köpönyege is volt! - De milyen? Uram isten! oly rövid kerek gallér, mely derekán alul egy hüvelyknyit sem takart el; s midőn sárga fényes gombú, akkor divatos sötétkék kvek- kerjét alávette [valószínűleg 1842 augusztusában vette a Szén téren, Pesten, egy használtruha-kereskedésben - R. R.], nemcsak két szárnya, hanem a derékre illesztett gombok is kikandikáltak a köpeny alól.”. (Némethy György, 1882. 1—2.) A vándorszínészek maguk gondoskodtak jelmezeikről. (Báthory Románcsik István, idézi Fekete 26
