Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Kalla Zsuzsa: A Petőfi-relikviák története
a Petőfi Társaság Lapja első megrendelője 1877- ben —, nem képesek a program jegyében született írásokkal megtölteni heti-, majd havilapjukat, a Koszorút. Eredeti szépirodalom hiányában jórészt emlékezésekkel, Petőfi vonatkozású esszékkel, a külföldi megjelenések, fordítások hírével, nép- szerűsítő irodalomtörténeti írásokkal, képes mellékletekkel töltik meg. Később kompromisszumként regényfordításokat is felvesznek, de a lap menthetetlenül megbukik. A Petőfi-Könyvtár sorozatban - amely a fenti tematikát követi - harminc kötet jelenik meg, de a példányok egy része az olcsóság, a papírkötés ellenére eladatlan marad, a megcélzott olvasótábor a külföldi regényekhez van szokva. Az egyre népszerűbbé váló társaság kiterjeszti működését a vidékre is. 1880-ban avatják fel Petőfi kiskőrösi szülőházát, az első emlékhelyet, itt kezd kialakulni az ünneplések koreográfiája: a kisváros fellobogózva fogadja a fővárosi vendégeket, Jókai beszél a háznál, utána ünnepélyes bejegyzéseket tesznek a tagok a ház emlékkönyvébe. Az ezt követő vidéki felolvasó körutak nagy érdeklődés közepette zajlanak, mindenütt zászlók, virágok, tömeg, nagy vacsorák, díszkiadású újságok, táncvigalom a helyi tisztikarral, emléktábla-avatás, kirándulások körítik a szinte már elsikkadó felolvasásokat. 1882-ben Debrecenbe látogatnak el: „Az indóháztól, hol Simonffy Imre polgármester tartott lelkes üdvözlő beszédet, a vendégeket vivő kocsisor az ezerekre menő közönség folytonos éljenzése közt indult a város felé. Az ut be a városba a fellobogózott, az emberek ezrei által ellepett, széles főúton át valóságos diadalmenet volt. Még a háztetőket is emberek tartották megszállva. A házak ablakiból, melyek tömve voltak Debre- czen szépeivel, virágesővel borították be Jókai kocsiját, sok száz kendő lengett üdvözlöleg és sok ezer torok kiáltotta szakadatlanul az Isten hozott-ot.” (Sass Ede, 1926. 25.) A lelkesedés nem tart soká, Pozsonyban már kisebb az érdeklődés, Szegedre pedig már senkit nem tud küldeni a társaság, nincs elegendő vállalkozó kedvű felolvasó. Az 1910-es években újból föltámad a vidéki matinék iránt az érdeklődés, emléktáblákat avatnak Nagyszebenben, Ungvárott, szobrot lepleznek le Pozsonyban. Mihelyt a társaság anyagi erői megengedik, pályázatokkal próbálja serkenteni új művek születését. 1882-ben, Huszár Adolf dunaparti Petőfi-szob- rának leleplezésére készült köszöntőversre írják ki az első pályázatot. A későbbiekben azonban gyakorlattá válik, hogy a mezőny gyengesége miatt a pályadíjak nagy része kiadatlan marad. 1912-ben a „szavalásra alkalmas költemény”-ek Bulyovszky- pályázatán pl. negyven versből csak négy bírálható, bár figyelemre méltó, hogy a nyertes Juhász Gyula lesz a Pannóniái légió dalával. Országos hírűvé és többé-kevésbé hivatalossá teszi a társaságot 1893-94-ben a Jókai ötvenedik írói jubileumára rendezett ünnepléssorozat. A nagyszabású, hosszan elnyúló események kiindulópontja a társaság, ők adnak keretet az ünnepségeknek, mivel az Akadémia „rendes gyakorlatával ellentétben áll, hogy élő írókat ünnepeljen”. (Sass Ede, 1926. 37.) Ezek után megállíthatatlanul követik egymást az ünnepségek, évfordulók. A legjelentősebb az 1899-ben Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján tartott segesvári zarándoklat, gigantikus ünnepségsorozat: „A legnagyobb országos ünnepély, természetesen, Segesvárott volt, a végzetes csata szinhelyén, hová a Petőfi-társaság a magyar államvasutak külön vonatán szállította az irodalom munkásait, a politikai, művészeti és társadalmi élet kitűnőségeit, s hova sok ezer részvevő zarándokolt el a haza minden részéből.” (Sass Ede, 1926.) Itt avatják fel Köllő Miklós később Kiskunfélegyházára került nagyméretű Petőfi-szobrát, amelynek felállításán már az alapítás évétől munkálkodik a szoborbizottság. Ünnepelnek az iskolák, az újságok, nagyszabású helyi megemlékezéseket tartanak szinte minden helységben, ahol Petőfi megfordult. Az ünnep fényét emeli, hogy Arany László ebből az alkalomból ad át néhány Petőfi-ereklyét: selyem- kendőt, bádogszelencét, ezüsthuszast. Figyelemre méltó, hogy az ünneplésekben milyen jelentős szerep jut a relikviáknak, ezek megjelenítik, visszaidézik a múltat, igazolják, hitelesítik az emlékezést: például 1898. március 15-én, a szabadsajtó ötvenéves évfordulójára rendezett események főszereplője a virágfüzérekkel díszített Länderer—Heckenast nyomda. 1908-ban a Petőfi Társaság és a főváros elhatározza, hogy méltó sírhelyre temeti a Petőfi családot: a költő szüleit, öccsét, feleségét, fiát. Az újratemetés és a közös sírba helyezés ismét alkalmat ad a nagyszabású, pompás külsőségek sorának felvonultatására: ott állnak a sír körül a tanintézetek - külön rendező gárdát szerveznek erre a napra -, a kormány, a főrendek, az egyház, a társadalmi egyesületek képviselői. A még élő rokonok díszhelyet kapnak, a Petőfi Társaság összes tagja égő fáklyákkal vonul fel, igazi színpadias látványt nyújtanak a díszruhás megjelentek, a vagonnyi koszorú. 19
