Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Kalla Zsuzsa: A Petőfi-relikviák története
MIÉRT ÉPPEN PETŐFI? A Petőfi-Ház előcsarnoka az útjaira vetődő vezető fényt a mennyből kapta, a mely ugyanakkor más láthatárok felé vezette őt.” (Ferenczi Zoltán, 1909. 61-62.) Ahogy a szent életében jelen van a csoda mint kivételes jelenség, úgy emeli ki a költőt az alkotás misztériuma a hétköznapi létből egy transzcendens világba. Számos relikviában a mű létrejöttének pillanata — az eviláginak és földöntúlinak metszéspontja - tárgyiasul. Ebbe a csoportba tartozik a Petőfi-Ház egyik legnépszerűbb, ma már nem létező ereklyéje, az a kard, amelyre Petőfi A magyar nemest írta. A Sass család visszaemlékezése alapján a költő a náluk vendégeskedő Kiss Lajosssal, a Simon tornyai járás szolgabírájával vitatkozott össze azon, hogy a nép nevelésére az egyetlen hatásos eszköz a deres-e. Az anekdota szerint a szóváltás után a szobájába térő költő a fogason függő Mária Terézia korabeli kardra pillantva fogott a versíráshoz. A nemzeti eszme térhódításával megjelenő profán kultusz és a hozzákapcsolódó ereklyegyűjtés legteljesebb, legszemléletesebb példái Magyarországon 1848 emlékéhez és elsősorban Petőfi személyéhez kapcsolódnak. Petőfi szinte már halála pillanatában legendává, a dicsőséges-tragikus nemzeti sors szimbólumává vált. Benne siratta el Magyarország minden elbukott szabadságharcát, a nádfedelű parasztházból a világhírig eljutó költő táplálta nemzeti büszkeségét. „íme, itt vannak a kiskőrösi Betlehem alázatos bútorai, melyek közt a lángész mint koldusszegény kisgyerek megjelenik, hogy csakhamar az isteni felruházások aranypalástjába öltözzék!” (Császár Elemér-Havas István, [1936.] 42.) Kultusza a századfordulóra hivatalossá vált, s átszőtte, behálózta a kultúra, a művelődés minden ágát, s koronként változó intenzitással máig eleven. A Petőfi-kultuszhoz hasonló társadalmi támogatottságú mozgalom se korábban, se későbben nem ismert. Talán Jókai 50. éves írói jubileumának országos ünneplése és a Kossuth hamvainak hazahozatalára rendezett események voltak még ilyen nagyszabásúak és széles rétegeket érintőek, de mindkét kultusz alábbhagyott, nem talált kereteket magának. Az, hogy éppen Petőfi vált a kultusz tárgyává nem feltétlenül költői életművének köszönhető, bár lírájának ereje, letisztultsága, „egyszerűsége” bizonyára szerepet játszott ebben a folyamatban. Sokkal meghatározóbb egyénisége és életpályája, jobban mondva az életrajzhoz kapcsolódó művekből és a kortársak visszemlékezéseiből összeálló stilizált Petőfi-kép: a puritán, elhivatott, forradalmi, prófétikus költőé, aki egyszersmind szerető fiú, hitves és bátor katona. E vonások kiemelése eltorzította Petőfi valódi arcát, személyiségének és lírájának sokszínűsége eltűnt a szobor mögött, életrajza a kultusz kiterjedésével kanonizálódott, elmosódtak a konkrét tények, részletek, a művek. Ezt a kultusz „papjai” is tudták, mint Herczeg Ferencnek a Petőfi-Ház megnyitóján elmondott beszédéből kiderül: „Ha azt kérdezném a művelt magyar embertől: Ismeri ön Petőfit? - valószínű, hogy sértődött vagy derült szánakozással mérne végig. Hogy lehet ilyet kérdezni? Petőfit mindenki ismeri. Petőfi művei nekünk a biblia mellett a legkedvesebb könyveink. Állapodjunk meg egy pillanatra a biblia mellett. Valljuk be őszintén, hogy bibliaismeretünkkel baj van. Tanuló korunkban, éretlen elmével, vázlatos 12