Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)
Hamlet segédszínész lesz
Ezen a berlini filmes tanulmányúton jelen van Szörényi Éva és Lukács Margit is. Utóbbi az Esti Újság - „Mi volt legédesebb [sic!] élménye?” - kérdésére (1942. szeptember 4.) a következőt válaszolja: „A német művészek klubjában fogadott Göbbels miniszter. Az ültetésnél én kerültem mellé. Két órát beszélgettünk. A legkisebb részletekben is otthon van, a magyar színház- és filmművészetet tökéletesen ismeri.” Ugyanezekben a napokban Timár József egy badacsonyi kocsmában - egy kötekedő társaságra utalva - kapatosán kijelenti: „Ha ilyen a magyar ifjúság, akkor zsidót nevelek a fiamból”. Az ügy kivizsgálása idejére felfüggesztik, de végül Németh Antal igazgató kiáll mellette. Ma már azt is tudjuk, hogy a Timár-ügy elsimítását a háttérből Horthy kormányzó segítette. Ugyancsak 1942 szeptemberében a lapok beszámolnak Szörényi Éva nagy érdeklődést kiváltó esküvőjéről. Arról is tudósítanak, hogy Both Béla játékmestert - származása miatt - elbocsájtják a Nemzetiből, ugyanakkor a szegedi Nemzeti Színház főrendezője lehet. (Both 1964 és 1971 között a Nemzeti Színház igazgatója, közben eljátssza legendás filmszerepét, Bástya elvtársat Bacsó Péter A tanú című filmjében.) A háborús konjunktúrát, a nézők kultúra iránti ragaszkodását bizonyítja, hogy a Nemzeti Színház rekordszámú, tizenötezer bérletet ad el, miközben a többi teátrum előadásai is teltházasak. Az olasz lapok 1943 februárjában megköszönik Simor Erzsinek és Kovács Ká- rolynak, hogy itáliai filmforgatásukat „a bombázások idején is bátran folytatták”. A Pesti Hírlap tudatja, hogy a Gobbi Hilda által szervezett, 1943. március 27-re meghirdetett irodalmi est a Zeneakadémián „technikai okokból elmarad”. (Gyakorlatilag a rendőrség betiltja.) ♦ * * Balázs Samu ebben a helyzetben, egyre zaklatottabb politikai keretek között próbálja kiteljesíteni pályáját. A színház igazgatójának írott alábbi levél hitelesen dokumentálja nemcsak a színházban uralkodó tekintélyelvűséget, hanem Balázs Samunak a szakmára koncentráló egyéniségét is: Mélyen tisztelt Igazgató Úr! [...] KBánk bánban a múlt szezon végén Myska bán szerepét játszottam. Ebben a szezonban be kellett ugranom Mikhál bán szerepébe, melyet szöveghiba nélkül mondottam el, sőt a harmadik felvonásban megkaptam a szerephez tartozó szokásos erős tapsot. Néhány hét múlva a darabból díszelőadást tartott a színház, melyben nem tarthattam meg Mikhál bán szerepét, Myska bánt sem kaptam vissza, 58