Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Máig kottázhatják a színésztanoncok és színháztörténészek

Az 1954-ben bemutatott En és a nagyapám-, gyermekfilm - felnőtteknek. A harmincéves rendezői pályafutását ünneplő Gertler Viktor alkotása. A nyitó képsorok technikailag meghökkentően újszerűek: egy kerékpáros versenyt mozgó teherautóra rögzített, önállóan is irányítható felvevőgép vesz fel. A talán legrégeb­ben működő magyar filmoperatőr, Eiben István bravúrja. Ismét egy „szocialista” filmvígjáték, melyet szinte kizárólag régi mesterek, háború előtt képzett „nagy öre­gek” készítenek. Bercit (Koletár Kálmán) iszákos nagyapja neveli (Gózon Gyula remeklése). A film végére a csavargó sztálinvárosi utcagyerekből mintaúttörő és élsportoló válik. „A fontoskodó Králik szaktárs külön élmény Balázs Samu meg- elevenítésében. Minden humort és minden melegséget kihoz életének első, és hoz­zátehetjük, kitűnően sikerült munkásszerepéből.”192 O maga ezt nyilatkozza (természetesen csak az újságíró hosszas rábeszélésére): „Úgynevezett pozitív szerep, ahogyan ezt mondani szokták. Én őszintén szólva nem szívesen teszek a szerepeim elé plusz- vagy mínuszjelet, ezek a matematikába és a fizi­kába való kifejezések. Egy szerep, hajói megírt és jól eljátszott figurát nyújt, akkor jó és kevésbé jó, vagy rossz és kevésbé rossz tulajdonságokból épül fel. Csak így válhat emberivé, hihetővé, őszintévé az alakítás. Králik bácsi rokonszenves, kicsit nevetsé­ges, kicsit tudálékos, mégis szeretni való öreg munkás. Ilyenféle szerepet még nem játszottam filmen, de színpadon is alig. Lelkiismeretes színész minden szerepre más­képpen készül, mindegyiket új meg új művészi eszközökkel formálja meg.”193 A szimpatikus karaktert jól sikerült maszk segíti: vastag bajusz, drótkeretes szemüveg, simléderes sapka. A film kapcsán egyébként édesapám ismételten vitá­ba bocsátkozik a filmgyárral. A hagyatékában megmaradt dokumentum érdekes film- és kortörténeti emlék: Magyar Filmgyártó A. V. Budapest, XIV. Gyarmat utca 39. Balázs Samu Kossuth-díjas művésznek Budapest Ezennel igazoljuk megállapodásunkat, amelynek értelmében Ön a gyár­tásunkban készülő En és a nagyapám című film Králik bácsi szerepét el fogja játszani. Az ezen megállapodás folyományaképpen köztünk keletke­ző jogviszony tekintetében a Magyar Művészeti Dolgozók Szakszervezete és vállalatunk között 1950 júniusában létrejött [...] kollektív szerződés, valamint a népművelési miniszter [...] utasításának rendelkezései irány­adók. [...] 123

Next

/
Thumbnails
Contents