Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

A nagy színész mivoltának lényege: a páratlansága

Ehhez kapcsolható az alábbi élmény. Kérésemre egyszer - kivételesen - elkísért egy múzeumi megnyitóra: Molnár Edit portrékiállítására. (A fotóművész később elmondta: mennyire boldog volt, hogy kedvenc színésze is eljött.) Szokásos némaságát megtörve megjegyezte: „Mindegy, hogy mit csinál az ember, csak abban a legjobbnak kell lennie!”

Súlyosbodó betegségeit szótlanul, türelmes méltósággal viselte. Egyszer elpanaszoltam Szabó Magdának, akivel éppen interjút készítettem: mennyire fájdalmas számomra, hogy közelről kell végignézni amint test és lélek már-már különválik... Az írónő könnybe lábadt szemmel vigasztalt: „Az ilyen embert az angyalok szenvedés nélkül kellene, hogy magukhoz emeljék!”

* * *

Balázs Samu méltóságteljes egyéniség volt, nagyon erős „kisugárzással”. Ez valószínűleg adottság, illetve született tehetség kérdése. Amikor megjelent a színpadon vagy bárhol a privát életben: azonnal magára vonta a figyelmet. (Akár róla is írhatta volna Peter Brook, korunk meghatározó jelentőségű rendezője: „Egy ember mozdulatlanul áll a színpadon és magára vonja figyelmünket. A másiknak nem sikerül ugyanez. Nekem csak ez a különbség számít. Mi ez a különbség? E kérdésre adott válaszban találhatjuk meg egész művészetünk kiindulópontját”) Azt vallotta, hogy a színjátszás nem kis mértékben a szünet, a jelentéssel megtöltött, tartalmas csönd művészete.

Legendás szűkszavúságát a magánéletben is megőrizte. Ha otthon volt és nem szerepet tanult, akkor olvasott. Háromezer kötetes könyvtárat hagyott rám. Sokszor napokig meg sem szólalt, hogy azután valamilyen eredeti, aforizmaszerű igazságot közöljön.

Feleségével, Majláth Máriával ésfiával, Adummal. Koós Györgyfelvétele, 1976

9