Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

8i

Miülatt király urunk azon időben dolgait a cseh királyság ellenében szerencsés sorral irányította, bizonyos magyar urak, mégpedig főként azok, akiket az ő kegye emelt magasra, s legfőképpen a két János úr, az esztergomi érsek és 3 ^CS' P^SP°k’ akik szlavóniai rangú családból eredtek, * hálátlanul emlékezve a király jóságára, minthogy a dolga

Csehországban nem fordult kedvezőtlenre, megkísérelték, hogy a királyt uralmától és kormányzásától megfosszák. Ezért a híres Kázmért, Kázmér lengyel király fiát, aki családjára és lengyel katonaságára büszke volt, a királyt semmibe véve a Szepességen keresztül az országba hívták, és a nyitrai várat a kezére adták. Mátyás király remélte, hogy a várőrség megbízhatatlan, tehát ugyanott ostrom alá fogta, majd így tömérdek lengyelt elpusztítva, fegyverrel és éheztetéssel annyira elgyötörte Kázmért, hogy az híveivel együtt kétségbeesett megmenekülése felől, és már-már arra kényszerült, hogy inkább aggódjon feje épsége miatt, mintsem ügye elveszésén. Király urunk még továbbra is háborgatta volna, ha saját katonaságában megbízhat, és ha Kázmér nem oson el az éj sötétjében. Ez lett hát sorsa Kázmérnak és híveinek magyarországi hadivállalatában: nemhogy a magyar királyi jogar birtokában térhetett volna vissza atyjához, de még testi épségét is alig menthette meg.

[Thuróczi János ■ A magyarok krónikája]