Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

ellene vétőnek. Úgy vélte, elégséges, ha tisztában van ellenfelei ármányos szándékával, és kikerüli a veszedelmet. Tehát mikor gyűlölt is, előszeretettel mutatkozott kegyesnek, de emögött álnok­ság lappangott: összeveszejteni azokat, akik egy nézeten voltak, és a barátok között gyűlöletet hinteni: ez pedig bűnös dolog! így azok egymással viszálykodtak, és a maguk dolgával elfog­lalva nem forraltak összeesküvést a király ellen. Miután ezekkel a mesterkedésekkel az uralmat már megszilárdította, és dicsősége fényével — mint az lenni szokott — diadalt aratott az irigységen, nyomban föltette magában, hogy kora valamennyi fejedelmével fölveszi a versenyt a pompa és bőkezűség dolgában, és valamint a hadi­mesterségben, ezekben is fölülmúlja a többi királyt. Magyarországot tehát olyan gazdagon éke­sítette épületekkel, hogy majdnem utolérte abban az időben még Németországot is, amely pedig e tekintetben kiválóan pompás volt. Olyan vendégszeretően és kegyesen szokta fogadni különösen azokat, akik követi megbízással járultak elébe, hogy a bőkezűen nyújtott előkelő pompa mellett soha senkit el nem bocsátott anélkül, hogy drága ruhát, felszerszámozott lovat vagy vert ezüstedényt ne adott volna neki ajándékba. Ezért nem is járult elébe senki olyan gyűlölködő lélekkel, hogy ne a legnagyobb barátságban távozott volna. Ezenfelül sokat lendített a fejedelem jóhírén az, hogy bőven ada­kozott az olasz nemzetbelieknek, akiknek a szájában könnyen áll a szó, természettől togva hízelkedők, és szeretik a hasznot, így vette rá a külföldieket, hogy dicsőségét írásban és szóban ünnepeljék. Gyakorta mondogatta poharazás közben, hogy a fejedelemhez semmi sem illik inkább, mint a hírnév és a dicső­ség. Legyen róla elég ennyi, nehogy vállalt munkám szerfölött eltéríttessék szokott medréből. Hiszen ezt a fejedelmet messze az igazságon túl dicsőíti mind a köznép, mind a híres írók művei. [ L. Tubero • Magyarázatok kora eseményeihez}

Next

/
Thumbnails
Contents