Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

összegű segélyt kicsikarni belőle a török elleni háborúra. Janus, aki addigra már a humanista költészet és retorika legkifinomultabb célzás- és utalástechnikájának birtokában Itália-szerte ismert, virtuóz művész volt, úgy mutatta be a Szentatyának urát, Mátyást, mint aki olyan királyok nemzetségéből származik — itt természetesen nem vérszerinti leszármazásra kell gondolni —, akik mindig, minden erejükkel Krisztus helytartójának ügyét szolgálták. A listában természetesen ott kellett lennie Szent Istvánnak, Szent Lászlónak, II. Endrének, Nagy Lajosnak és a kormányzó Hunyadi Jánosnak, az élen azonban az első magyar király állt: Attila! A pajkos Janus még azt is megtette, hogy célzott a pápa velencei származására és gondosan részletezte, hogy Attila — mielőtt a pápa kérésére visszatért volna hazájába — milyen alaposan elpusztította egész Venetót. (Magától értetődik, hogy Thuróczinál, Bonfininál az itt először megpendített Attila-motívum teljes hangerővel szólalt meg.) Nézzük a másik oldalt: az ellenségekét, az intrikusokét. Talán a legkifinomultabb közülük Callimachus Experiens volt, akit egy ízben kora Ali Agcájának neveztek egy olasz újságban. Nagybátyja a török szultán udvarában élt, és a derék unokaöcs nagyobb összegért hajlamosnak mutatkozott arra, hogy humanista barátaival összeesküdve megölje a pápát, ám a merénylet nem sikerült. Ezután megszökött, egy évig bujkált Dél-Itáliában, majd Konstantinápolyba ment, hogy felvegye a megbízás díját. A vagyonnal aztán Lengyelországban tűnt fel, beállt egy érsek szolgálatába, s nemsokára ő lett Lengyelország mindenható kancellárja, annak a IV Kázmér királynak a legfőbb tanácsadója, aki talán Mátyás legeltökéltebb ellenségének tekinthető. Vagy két évig Budán élt lengyel követként, és utóbb egy portrénak vagy történeti életrajznak álcázott könyvet írt Attiláról, amelyet valójában Mátyás torzképének szánt. Sok újabb kutató úgy látja, hogy az európai Attila-hagyomány két szélsőséges ágától