Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912-1916 Előlegzett válaszok A csoda lényege: áttörés az én és a mind közt. 1) Az én kelyhe oly nagyra nőhet, hogy beleesik a világ. 2) Az én beleolvad a nagy világkehelybe. 1) Talán a művészet. 2) A szerelem - minden téren; magának a szerelemnek terén is, létezik mind a két csodaforma. A művészet mindent áténe- sít, a szerelem az ént feloldja (az, hogy a nemi szerelem egy énnek a másik nembeli egyénbe való beleolvadása, nem meríti ki a szerelem módjait, nem a mibe múlás, de az énfeladás a fontos). Az amour vocation, mely nem egyénbe olvad, de szép szerelmet épít fel, pl. átmenet a művészet felé. A naturalizmus, mely belenézi magát a külvilágba és nem stilizál (nem nézi bele a világot egyénisége formáiba), talán átmenet a művészet felé. Az ornamentika alatt nem a díszítő, hanem az ábrázolástól eltekintő, „ritmus és egyensúly” által ható művészetet értem. Gyakran egysíkú, mert a tér ábrázolásáról is lemondhat, de nem ez a lényege. Ha az egész volt meg a részek előtt, úgy a megvalósult világ könnyen csak szimbólum lehet, és nem lényeg. Ez az egy élet annyi mindenféle életből van összeállítva, hogy ez az élet könnyen része lehet csak az életnek; ez a lélekvándorlás felé vezet. A törvényszerűség és a cél egymás nélkül is elgondolhatok. A törvényszerűség lehet „a fejlődő Isten”, kinek nincs determinálva a célja. Az önállóság érzete fokozza „a csoda” lehetőségeit, megadja a kellő feszültséget, soha nem oly szép a természet, mint ha „zsebretett kézzel, énünk kemény körülrajzoltságának érzetével” nézünk. Feltételezem, hogy emberi értelmünk része lévén a mindenségnek, törvényei egyeznek a mindenség törvényszerűségével. Mivel azonban morális érzékünk revoltál a céltalan szenvedés ellen, hogy képzeljük el Istent. Vagy nincs halál, minden élet örök és kiegyensúlyozódik, vagy Isten fejlődésben van csak, és mi segítő részei vagyunk csak. Annyi alattunk álló lényt ösmerünk és ösmerünk el, melyet még apáink sem tudtak érzékelni, mért tagadjuk meg a felettünk álló lények létezését. Mintha az emberi szellem mindig alkalmasabbá válna lefelé érteni, látni és elfeledne felfelé látni. Azt vélem, a hlozófia „a lét” tudománya, minden más tudomány a fejlődéséé. „Der Wille zur Macht”24 helyett „der Wille sich zu behaupten”25-t helyezném, mely nem involválja úgy, mint az előbbi „az uralom vágyát”, bár gyakorlatban rendesen találkozniok muszáj. Az emberben egy átemberesítési törekvés dominál minden akarás között, mely némelyeknél átistenítéssé fejlődik. A művészet is „Wille zum sich behaupten”, sőt „Wille zur macht”- átemberesítési vágy. A filozófia és a vallás átistenesítési vágyból fakadnak, még az ateista filozófiák is. A szexualitás egyik legkifejezőbb alakja a csodának, ezért alapja minden nyelv-, művészet- és eszközbeli 24 Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása. A kötet Nietzsche 1883-1888 közötti feljegyzéseit tartalmazza, amelyeket utolsó alkotói periódusára tervezett, de befejezetlen főműve anyagául gyűjtött össze. Itt kapnak helyet a nietzschei gondolkodás alapvető eredményei az európai nihilizmus térhódításáról, a kor általános szellemi állapotáról; a szerző itt tárja elénk morál- és valláskritikáját, valamint új értékalkotásának tervezetét. 25 L. a 23. jegyzetet. 89
