Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)

Névmagyarázatok

magatartásmodellt és élethelyzetet tár fel, mely törekvéseiben, gyökereiben nagyban azonos, de az életkörülmények és a családi háttér alapvetően megváltoztatja ennek az ideálnak a megjelenési formáit: „Leona, mikor hajnalban kelt, és mikor a munkából jövet maga melegítette a vacsoráját, Lizó sima és hibátlan arcbőrére gondolt, amelyet a hosszú alvásnak köszönhetett; képzeletben kifestette, hogy milyen szabóhoz járna, és milyen estélyi ruhát rendelne, ha kétezer holdas nagybirtokosnak volna a lánya. Milyen mindegy lehet Lizónak, közli-e a folyóirat a verseit ebben a számban vagy sem, hiszen nem szorult rá a rongyos honoráriumra. És lám, most is, milyen finom kelméjű kabátot gyűr gondtalanul maga mögé!”43 A másik oldalról viszont Lesznai kétségtelenül tudta, hogy Kaffka a századforduló és a század első évtizedeinek legnagyobb írónője volt. Viszonyukban mindigvégig jelen volt valamiféle kölcsönös rivalizálás. Lesznai így emlékezett vissza egy Adyval folytatott beszélgetésére: „Tudta, hogy Kaffka Margittal nagyon jó barátok voltunk abban az időben, és sokáig aztán is, mondhatnám majdnem a haláláig, de azért azt is tudta, hogy valahol a szívem mélyén irigy vagyok egy kicsit, mint minden ember, féltékeny. Kaffka már akkor nagy költő volt és nagy írónő, és engem még nem nagyon kapott fel a fáma.”44 A pályakezdésükről szállongó anekdota szimbolikusan mintha egész pályájukat és viszonyukat meghatározná: „Mikor pedig [Kaffkának] egy családi összejövetelen először kellett volna felolvasnia a verseit, s izgalmában eltört egy csészét, egész este az ő ügyetlenségéről s a veszendőbe ment csészéről beszélgettek, a versre pedig nem volt kíváncsi senki. Nem olvashatta fel. Persze - mondták az íróné nem törődik a drága szervizhez való csészével! Milyen más volt az, mikor Lesznai Anna olvasta fel először verseit családja körében. Elhalmozták virággal és bonbonnal, s ő volt a nap hőse. - Pedig egy korban éltek. - mennyi öntudatot és ösztönzést adott ez és milyen megszégyenítő visszautasítást a másik!”45 Kaffka és Lesznai Anna kapcsolata ismeretlen okok miatt már 1914 környékén felbomlott46, a későbbiekben pedig eltávolodásukhoz nagyban hozzájárult az a tény, hogy Kaffka nem tartotta elég őszintének és erősnek Lesznai kötődését a baloldali, világjobbító eszmékhez: „Azok az úri családok, akiket emlegetsz, sajnálni valók, igaz, de mégis egy sokszáz éves bűn kezdi magát megbosszulni sorsunkban. Ugyan gondoltak-e valaha arra, hogy a paraszt is ember, hogy a gazdasági cselédnek is rendes, egészséges, tiszta és csinos külön házra van igénye a munkája után, hogy minden tanyán legyen iskola, kórház, doktor, patika és népkönyvtár? Állati létben hagyták a szegény páriákat, hát most állatmód viselkednek, nem tanultak egyebet. Jászival keveset találkozunk: nem is vagyunk egy hiten, én szocialista vagyok, ő polgári radikális, amit én fából vaskarikának tartok s őt magát nem túl nagy lumennek, bár egyénileg feddhetetlen, jóhiszemű és tisztességes embernek. A feleségével régebben igen jóban voltam - de most ez is lazul: a forradalom előtt egy héttel itt volt nálam és 8-tól tizenegyig vitatkoztunk elég keményen.

43 Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966. II. kötet 195. old.

44 Emlékezések I. m. 1967. 5. old.

45 Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit. Bp., MTA Könyvtárának Közleményei, 1980. 6. old.

46 Erről tanúskodik Kafíka Margit 1914. május 24-én írott levele Guttmann Leonie-nak: „Édes, drága egyetlen barátnőm! (Igazán egyetlen vagy, Máli elment tőlem.)” - Közölte: Rolla Margit: Kaffka Margit II. Út a révig. Bp., MTA Könyvtárának Közleményei, 1983. 90. öld.

512