Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1936 kellett írni. Ezen múlik, mit „visz át” az ember, ha elmegy innen, meg nem valósult terveiből? Sok vénülésem és több mint egy pubertásom volt, de gyerekkorom most veszedelmesen közel van. Milyen sokatmondó cím a Prousté: “Ála recherche du temps perdu”.571 Ha elgondolom szellemi kapcsolódásaimat, régi jegyzeteket lapozgatva leszűröm, hogy sok minden érdekelhetett, de nagyon kevés féle jegecesedett bennem konstans problémává, még jegyzetté is alig. Nagyon szűk körhöz kapcsolódtam. Jó lenne Herberttel beszélgetni. Rengeteg, pici futórózsa bimbó a terasz korlátján! Az jut róla eszembe: „Mikor láttam ezt virító pompát? Melyik esztendőben? Mit éreztem akkor?” Mauriac „Le Noeud de vipéres”-je572 a „legújabb” könyv, mely utóbbi években kezembe kerül. Új lelki rétegekbe vezetett. Ajóság és a gonoszság rejtett kapcsolatait tárja fel. Ajó Isten segedelmével! Május 29. Két libellát láttam szeretkezés közben összetapadva repülni. Kjari] meg én egyaránt kavicsokat szedegetünk, amint az Ondóvá partjára érünk. Gyerekes örömmel válogatjuk ki a szép kavicsokat. Nálam ez a gyűjtögetés majdnem kényszer: akkor is muszáj csinálnom, ha elfáradtam. A libák lépés közben nehezen tépik a talpukat a földtől, mintha oda lennének enyvezve hozzá. Máma láttam, amint a kis libák emberi mohósággal vetették magukat a vízbe. Már pár arasznyira a tócsától futásnak eredtek, és lihegve hápogtak. Előre élveztek fantáziával. Egy paraszt vonul át fejem felett a magas parton. Méltóságteljes, ügyes, ravasz szerszáma a szénavella, vállára vetve úgy imponál, mint Neptun tritonja.573 Palástja az égbolt. Ebben a helyzetben az adott helyzetből látva: királyi. Egy óriás madár lebeg a víz felett - annyit tudok, hogy ragadozó. Kiterjesztett szárnya belül rézvörös tollal ékes. Nem sejtem, mi fajta lehet. Kakukkok felelnek egymásnak - különböző mélységű párbeszéd. A madarak mindig dadámhoz kanyarítják vissza emlékeimet. A madarak akkor voltak „életdrámám” szereplői, azóta dekorációvá halványultak. Az erdei virágok viszont ma is mind édesanyáméi. Egyet-egyet szeretek szedni belőlük rég elporladó herbáriuma számára. Úgy viszem őket haza, mintha ma is megkérdezhetném tőle: „Mi a nevük?”. Restellem bevallani K[ari]nak, hogy elfeledtem a madarak, a virágok nevét, nem ösmerem a gombákat! Ki találhatná sütni, „hogy mégsem vagyok idevalósi”. Gyerekes örömöm telik benne fitogtatni, hogy milyen otthonos vagyok idehaza. Reszketek a félelemtől, mialatt K[ari] olvassa regényem kéziratát. Ő az első, aki kézbe veszi. Attól félek, hogy megsemmisítő ítéletet mond, de miután nagy élvezettel olvassa: felhorkanok minden csip-csup kritikájára. Regényről beszélgetve K[ari]val tisztázódik előttem, hogy minden fejezetet abban a stílusban írtam meg, amelyen annak a fejezetnek „vezéralakja” megszólalna. Nem tudom, felbontom-e vele a regény egységét vagy sikerül vele a tartalom és forma legszorosabb egységét elérnem. Könnyű az első részben megfesteni a száz apró történetgócot, de hogy fogom őket egybeterelni? Az eddig sikerült (még), hogy az írót teljesen háttérbe szorítsam. Csak ott jelenek meg, ahol egy alakban megjelenítem magam. 571 Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című 1913-1927 között íródott regényfolyama. 572 Francois Mauriac: Le Nanul de vipéres (Viperafészek), 1932. 573 A római mitológia tengeristenének fúvókával ellátott kagyló alakú hangszere. 452
