Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
„Mindenképpen úgy érzem, ez lenne a fő könyv” - Lesznai Anna naplójegyzeteiről (Török Petra)
1919 után élete régi közösségi kereteinek felbomlása, a háború és a politikai történések ellentmondásai, traumája és az ezekből leszűrt tapasztalatok az etika és kollektivitás, a vallás és közösség kérdéseit tették újra naplófeljegyzéseinek fő témájává. Mindannyiukra megtermékenyítő erővel hatott a Vasárnapi Kör újraindulása136 Bécsben 1920 végén, 1921 elején: „A „vasárnapok” újra megtartatnak. Hétfőnként a műteremben Gyuri, Révai, Ljena, Káldor, Fogarasi, Gergely; Edit is megjött Berlinből és Máli is Körtvélyesről. Újak Wilde és Rudas Zoltán, és szigorúan filozófiai akadémiai jellege van. Az elsők nagyon szépek voltak. Hát megint együtt vagyunk. Nem szórja szét ezt a szektát a világforradalom sem.”137 Lesznai az itt tárgyalt kérdések közül - alkotóként - a legérdekesebbnek a művészet mibenlétét, a művész feladatát a közösségben és annak érdekében betöltött szerepét és küldetését találta. A kérdést vizsgálták a saját korukra és a történelmi időkre vonatkoztatva is. A történelem folyamát művészileg jó, illetve rossz korszakokra osztották. Eszerint a művészetnek volt egy ideális - általa mágikusnak nevezett - állapota, mikor művészet-alkotás-élet töretlen egységet képezett. Ez utóbbi olyan korszakokban lehetséges, mikor a közösség számára nincsenek még történelmi vagy társadalmi referenciák. Lesznai ekként fogta fel az ősközösségek, a primitív és a népi-paraszti közösségek természetét. A későbbi korokban is voltak olyan alkotók, akik ezt a mágikus alkotói folyamatot magukénak érezték, például Bosch, Brueghel és a kelet művészei. A „közös”, a közösség jelentőségének hangsúlyozása e példaértékűnek érzett csoportok (primitívek, ősközösségek, népi-paraszti közösségek) alkotói tevékenységének alapját képezte, az alkotások szociális-vallásos szintézist adtak, az alkotás modellje mágikus volt, az alkotó nem szakadt ki a kollektivitásból: „A népművészet, sőt az ősművészet egy én szókürtjén inkarnálódik, de a lelke lehet bizonyos fokig kollektív.”138 Ezzel szemben a későbbi, „az individualista európai művészetben mindinkább feszül a viszony (...) Az átbukáshoz most értünk tán. A modell teljesen absztrakt, demagizált (ismét szimbólummá, mágikummá bukhat át), az egyén földagad és meghasad. A szeretet-szocializálódás útja, az igazi krisztusi művészet még nem volt meg, esetleg útban. Érdekes, hogy teljesen egymástól távol álló és élő emberek ugyanezeket gondolják: Uitz és én pl. Ő tán a materiális, én a szexuális tűrhetetlenségből lettünk »forradalmiak«. Mindenesetre mindketten az individuális l’art pour fart ellen értünk.”139 Lesznai reményei szerint elkövetkezhet az a kor, amikor a művészeknek ismét igényük lesz arra, hogy a teremtést, az alkotást mágikus gesztussá, tetté alakítsák. Ő és a vasárnaposok ezt a célt tűzték ki maguk elé, miközben megteremtették azt a tipológiai rendszert, amely alap1S6 a \^sárnapi Kör egyik monográfusa, Novák Zoltán nem tekinti a bécsi összejöveteleket a Vasárnapi Kör szerves folytatásának. Nézete szerint ott eszmeileg és politikailag teljesen ellentétes magatartást képviselő emberek gyűltek össze, így ez már csak alkalomszerű szerveződésnek tekinthető. m Balázs Béla: Napló. I. m. II. köt. 456. old. (1921. január vége, február eleje). (Az idézetben említett nevek: Lukács György, Révai József, Jelena Grabenko, Káldor György, Fogarasi Béla, Gergely Tibor, Hajós Edit, Wilde János.) 158 Naplók (V 3670/43/6) 139 Naplók (V 3670/43/6) 40