Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)

„Mindenképpen úgy érzem, ez lenne a fő könyv” - Lesznai Anna naplójegyzeteiről (Török Petra)

ján a művészeti korszakokat osztályozták. Ezek többségére nem a mágikus formaalkotás volt jellemző, de ettől függetlenül lehettek még művészileg „jó” korszakok, amennyiben a kollektivitás, a művész szerepe, környezete és a történelmi-társadalmi körülmények olyan szerves egységet alkottak, mely pontosan meghatározta, szilárd, megszabott keretek között tartotta az alkotás folyamatát is: „Jó erősen művészi korokban nem kellett talán annyira öntudatosan akarni, mert a társadalom és a vallás szépen, erősen tartották emberi formák közt az embert. Az egyén be volt rámázva emberi alkotásokba, és öntudatlanul stilizált. Ezek voltak a nagy stílusok, jobban érvényesültek a mindenkiben közös emberi alapformák, egyénibb volt a művész, és mégis egyöntetűbb a művészet ezen a közös alapon.”140 Ezzel szemben a „rossz”, az erősen individualizált művészeti korokban a művész szerepe megváltozik, nem kerül meghatározó viszonyba az őt körülvevő világgal, mind kevesebb az alkotó, és mind több a néző. Lesznai ezt a krízisállapotot a különböző keretek szétesésével magyarázza, például megszűnik az egyház kontrollja, csökken a vallás és a hit szerepe, nincsenek patriarchális társadalmak, az állam kivonul a művészi alkotás folyamatából, nincsenek zárt osztályok, közösségek, így normarendszerek szűnnek meg, a művész, a néző és a világ elszigetelődik egymástól: „Ez a parázsló, gőzölgő golyó vajon ugyanaz a jólszervezett föld-e, amelyről úgy tudták, hogy különböző kontinensekre és erős államokra van osztva, olyan rendes emberek népesítik be, akik csendesen művelik a földet, ágyban halnak meg, tartják a régi szokásokat és az elfogadott hit parancsait? (...) Ez az új világ azonban nem szilárd és körüljárható. Ez az új világ kiegyensúlyozatlan a maga szörnyűségében, hiányzik belőle a megváltás ígérete és az ég vigasztalása. ”141 ; „Régen a jó korok bölcsészeié eleve megcsinálta a művész számára ezt a kiválasztást. O tehát eleve tudta, hogy mi a fontos számára, alkotása számára a valóságból. S mivel világképe közös és érvényes volt, jóhiszeműen hagyott ki mindent művéből, ami pusztán imitativ lett volna. Az nem is létezett, ami nem kellett neki! Ma dupla munka: kiválasztani és meggyúrni. Ezenfelül mindig »rossz a lelkiösmeretünk«, mert a tudás - egy őrülten komplex, túl adatgazdag nyersanyag-halmaz - pótolja a zárt és egységes világképet. A régi művész a totalitást jelentő világképből szűrte le művét. A mai legtöbb: ha világképét próbálja leszűrni művéből. S mivel a régi is benne él az újban is, két végén gyújtjuk meg a gyertyát.”142

A Vasárnapi Kör teoretikus vitái, illetve a kör számos tagjának részvétele és szerepvállalása a Tanácsköztársaságban azt jelzi, hogy a fenti krízisre a receptet számukra egy új kollektív művészeti modell létrehozása adta volna, ahol az alkotó örök metafizikai, mágikus értékeket közvetít az erre igényt tartó közösség számára.

140 Naplók (V 3670/43/7)

141 Lesznai: A tervezés művészete. I. m. 29-30. old.

142 Naplók (V 3670/43/16)

41