Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)

Naplójegyzetek

1917 [Lukács] Gyuri mesecikkéhez67: A mágia az ősazonosság maradéka, hatalom, melyet másra gya­korlunk, mert tulajdonképpen tudjuk, hogy ez a más is mi vagyunk. A tudatosabb azonosság hatalma az öntudatlan felett. Bár az, amit mi mágiának nevezünk, ez már csak az azonosság rob­banása után keletkezhetik, mert az ősazonosság öntudatlan, ezért is kell elindulnia, hogy tudatos harmóniává legyen. Az azonosság még erkölcsön kívüli. A mágia már nem tiszta: emberi formák­kal keveredik, ezért jó és rossz lehet. Sőt tán csak rossz lehet, mert visszanyúlás és nem haladás. Hiszek-e a többféle valóságban, melyből épp ez választatott? Hiszek, de nem is hiszem, hogy csak ez fog megvalósulni. A valóság többféle, de csak ha úgy értelmezzük: „ez a mai megformált való­ságunk ez egyik valóság”! Ha minden valóság, ami megvalósult vagy meg fog valósulni, akkor a valóság nem valami, de egy kvalitás. Az idő realitása itt fontos. A jó Isten segedelmével! Hogy van az, hogy a mágus megtartja azonossága hatalmát a tudatosságban? A mese szerintem a mindenkori lélekvalóságba zuhanás. (Azért tiszta öntörvényű zavartalan forma, mert a forma és lélek ma egy. De a mese fejlődőképes. Talán egyetlen „fejlődő és örök forma” a lélek, és ezért a mese, mely a lélekkel legazonosabb forma.) Az ősmese a kollektív, illetve azonos mági­kus lélek első lecsapódása, első formája. Furcsa, de tán elsőbb a szónál: képzelni tudok gesztus­mesét, átélt mesét a szó előtt. Az ősmese tiszta mágikus formula, történet nélküli lehetett, az azonosságban nincs egyén, nincs kezdet és vég. Ezt a szétfolyó végtelenséget ma is megőrizte a mese, de az egyén belepottyant, és vele a történés. Meg kell tehát különböztetni a mágiát a mesében, a csudát, a történetet, melyet éppen még regényben is mesének nevezünk, zavarunk, és a mesét mint műfajt, mely sohse tiszta csuda-mese, mindig történéssel és történésben feje­ződik ki, gyakran novellisztikus, legendás. ([Lukács] Gyuri definíciója: empirikus valóság plusz vallásos valóság.) A történet a mese idődíszítő szerepét szolgálja. (Itt át kellene gondolnom a történet, mese szerepét az irodalom műfajaiban?) A mese folytatható, mert éppen az egyént az azonosság kapcsában érezteti. Minden mese egyre vezethető vissza: az azonosság meséjére, mely, azt hiszem, a harmónia meséjébe fog fejlődni (ezért hiszem fejlődését a mesének). Mági­ából istentudat és éntudat (ez vallás, azt hiszem?), az erre és harmóniájukra való törekvés (etika az erre való törekvés tudománya) [fejlődik]. A mese szimbolikus, mert a mágia szimbóluma a vallásnak, alsóbb fokon való mása, ellenlábasa és (de mint [Lukács] Gyuritól találtam, a szel­lem és lélek dolgokban nem uralkodik az őte-toi de Iá que je m’y mette törvénye szabadon)68 realitás is, mert mindenkori etapja a lélekvalóságnak = a megvalósultsági foknak. Az ősazo­nosságból elindult a hatalom, és útközben elébe jött vagy tőle született vagy vele együtt indult mindjárt picikén a szeretet? Valahányszor egymáshoz érnek, születik egy új forma. Elérnek Is­tenbe. Mindezt a mágia szimbólumaival fejezzük ki. [A]hogy kifejezzük, ez a forma-világ része a mesében. Az irány és a jelentés a harmóniába vezet. Ez a mese alaptörténete. Azt hiszem, az emberi lélek egy ideiglenes rémes magány felé fejlődik, az énség tetőpontján az álom lokáltónusos ragyogó fájdalmas magánya - olyan mesék lesznek, melyeket a fejlődés 67 Lukács György: Balázs Béla: Hét mese. In: Lukács György: Ißukori művek. Bp., Magvető Kiadó, 1977, 710-724. old. 68 Tűnj el, takarodj az utamból! 143

Next

/
Thumbnails
Contents