Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1916 A szabad akaratunk - az anyaggal és más akaratokkal való küzdelmének - párbajkódexe az erkölcs. Szeretet lehet csak minden erkölcsnek és minden megváltásnak útja, célja. A szeretet lelkek meztelen érintkezésének öröme. Őszi szerint az alamizsnát ki kell zárni az erkölcsből. De a szeretet mindég ajándék marad, bár lehet olyan világ, melyben az individuum mintegy kiváltja magától értetődően a szeretetet, de a másik individuum mégis szabad kell, hogy maradjon az adásban. A megváltott világban, azt hiszem, minden aktivitás lesz. Már ma is könnyít némely szenvedésen, ha saját aktivitásunkba tudjuk belevarázsolni. Sok lelki fájás válhat fejlődéssé. Különböző gyakorlati célú embercsoportoknak különféle morál dukál (persze nem alapjaiban). Mert ma még nem bírná meg a megvalósult világ a megváltott világ erkölcsét, az abszolút szeretetet, a tettet pedig a mai koncepciójában (az egyes tettet talán?) a megváltott világ nem tűri. Épp ezért kell több fokozatú morál. A vallás kell hogy az emberileg átélhető élményként sejthető (mely mögött még van valami reális képzetféle) morált tűzze ki céljául. Nálam szakadás rendeltetésem morálja és meggyőződésem morálja közt. Az egész embernél ez a kettő fedi egymást és épp ezért kötelező. Ich fühle mich oft als metaphysisches Probierkanninchen.50 Mi magasabb rendű, a Werk vagy aki csinálja? A Werk értékesebb az alkotó ember mai esetleges „énjénél”, de nem lehet több, mint az az isteni rész, mely az alkotójában van. Az ember néha kevesebb önmagánál. Bahr felveti a Weihevoll5'-ság kérdését a művésznél. Én nem hiszek „weihelos”52 művészben, lehet különben weihelos ember, de az esztétikai élménye bizonyára nem az. A „színész és zenevirtuóz” esetét nem értem, ez tanulmányozandó egész más valami. (...) [V 3670/43/2] 1916. november 20. Imaszerű áhítattal és őszinteséggel mint „gyónást és önszámontartást” szeretném ezt a naplót írni. Mert az ember inog, és „kézzelfogható” „vallási” támaszok hibáznak az én körülményeim között. Szeretném, ha lehet, naponta beírni, mi szeretnék lenni, mit adni, tenni magamból - és mit sikerül elérnem ebből, és mit mulasztottam. Azt is feljegyzem, ami érdekelt, mert nem lehet annyifelé írni, és nem lennék őszinte, ha be nem számolnék arról, amit ad a nap. Milyennek szeretném magam: hitemnek megfelelőnek. Hiszek az öröklétben - tehát bátornak kellene lennem. Hiszek a megvalósult világ bizonyos realitásában, tehát valami időfélében: szorgalmasnak kellene lennem. Hiszek abban, hogy jó és helyes szülni és alkotni, boldogság is mű, s hogy sokat adhassunk, sokat befogadni. Hogy miért jó új formákat alkotni, azt csak szimbolikusan, fa-mesémből értem. Hogy mindenki csak a maga énje törvényei szerint alkothat helyeset, azt is érzem. De érzem, hogy ez az én minél éntudatosabbá válik, annál istenesebb, tehát a minden érdekeit szolgája. Szeretet és türelem tehát helyesek. Akikkel jó az ember, azokkal kedves is legyen, különben megszégyeníti őket. A pazarlás - a meddő kiadás helytelen egész50 Gyakran érzem magam metafizikai kísérleti nyúlnak. 51 áhítatosság 52 áhítatmentes 119
