Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912-1916 Herbertnek elmondtam a famesét. Két kérdésemet is hozzá: miért fárad el a fa, miért kell lennie. Erre az elsőre ő sem tudott válaszolni, csak azzal: „mert még nem kész az Isten”, amiből én kiindultam, tehát még véges a megvalósulásában, csak a „lehetőségében” végtelen. A másodikra „csak átélni” lehet a választ, de megfogalmazni, érteni nem. Még egy kérdésem volt: miért terem a fa kétnemű virágot, porzósat, termőset, ahelyett hogy kiszivárogtatná teljes magából a gyümölcsét. Ez azért van, mondja Herbert, hogy megszülessék a vágy, a szerelem, hogy az egyén ne szakadhasson el Istentől (és mondom én: a többi egyéntől, a mindentől, mely végeredményben azonos Istennel), de szerelemmel törekedjék véle, és vélük ismét egyesülni. Herbert még azt is mondta, szerinte és szerintem az egyéniség végcélja mégis az Istennel való egyesülés lévén, ő itt valami megoldatlant érez a „kis külön fákban”, hisz ezek Isten gyümölcséből lettek, és Isten avarjában táplálkoznak, tehát egyek is vele, bár kiilönvalók is egy másik értelemben. De ő azt mondja: „a fák gyökerei akkor egyesülnek Istennel, ha oly mélyre bocsátkoznak, hogy az avaron (és anyagon) áthatolva beleszövődnek, egyenest belenőnek a nagy fa gyökerébe”. Ebből, ami teljesen igaz és megoldja a mesét, az következik, hogy két nagy vágya él az „egyénnek”: egy teremtő, szülő, formázó, mely segíti Istent; és egy hazavágyó, öntudatlanabb, mely mindig mélyebben akar eggyé gyökeresedni Istennel. Vajon a kis fák is maguk lélegzik ki a terüket, vagy a teret mind Isten, a „nagy fa” lélegzi ki, és a „kis fák” csak betölteni segítenek? Akkor a kis fa csak akkor kezdene teret kilélegezni, ha gyökereiben egyesült Istennel, akkor válna „sich ganz selbst genügenddé”34, ezért akarna Istenné lenni. így van, ez a második megoldás a helyes. Ez a különbség az emberi alkotás és az isteni teremtés között. Teozófusok tagadják az emberi szülést, teremtést, csak Isten szül és teremt - ilyen értelemben igaz is -, a serkentő erő és a kilélegzett tér, mely a megvalósulási lehetőséggel azonos, isteniek, az egyén csak a megformázódó képesség. Van a formák közt „értékkülönbség”. Az egyenesen „Isten magjából” lettek „emberfeletti” „csudás” lények - csudás, mert még egyesültebb Istennel. Az egyénből lettek eltávoznak Istentől - de ez ellen működik az egyéni „gyökeredző vágy” mihelyt az egyéniség egyesült Istennel, Istenné válik, gyümölcsei isteni gyümölcsök. Az isteni gyümölcsből lett formák, lények - emberfelettiek, az Istent gyökereikkel keresők - a nagy vágyódok. Ezért a nagy vágyódok, a mély gyökérnek a nagy szerelmesek - és nem mindig a legszebbek, legtöbbet párzók -, ezért lehet párzás „szerelem nélkül is”. Az isteni virágokkal párzó egyéni virágokból is származik egy „lényfajta”, de nem tudom még megkülönböztetőjét. Növő forma. Szülő forma. Teljes forma - jele a szeretet. Gyökereivel keresi Istent. Elmondtam Herbertnek az egyedül-való-ember és az alig-van-asszony meséjét. Jó keretmesének tartja a „csuda” könyvéhez. O azonban azt mondja, az ember mikor újjászületett, nem egy „pozitívumot” érez lebegni maga körül, de egy „hiányt”, és a hiányból kívánja, szívja ki a nőt, rájön azonban, hogy a nő nem őt teljesíti, de valami „mögötte való hatalmasnak”, a „nagy fának” kellett. A nőnek megint hiányzik valami: azt a gyermeket kikívánja magából és a környezetéből, de az sem neki, de „valami hatalmasnak” kellett, ami mögötte van. így kikívánják, 34 önmagának teljesen elegendővé
