Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
----1912-1916 hiányokból építik meg a teremtést. Ez a női princípium mindenbe-olvadási motívumát persze nem zárja ki. Az ember rájön arra, hogy egyedül csak ő van, mikor a háborúban beledöfnek a fiába, és ő nem vérzik. Rájön, hogy önmaga számára csak ő valóság. Ez a férfi férfi-fejlődésének tetőpontján áll, „egyén-forma”, akiben még nem ébredt tudatossá az Istennel, a mindennel való összefüggése. Az asszony is tetőpontján áll női fejlődésének, csak „vágy”, mindenbe belehulló egyénné kell lenni: „Ölelj meg, hogy formát kapjak ölelésedtől.” A kétféle Isten virág: a férfivirág rejti magában a forma, a női a vágy princípiumát. Lélekvándorlás - minden lélek Istentől fogva vándorol. Egyéni Lélek - egy formába zárt, kikerekedett cseppje a „serkentő nedvnek”. Zahorszkának elmondtam a famesét. Ő kétirányúnak érzi a „gyökerek” lenövése általi egyesülést. Más végek: 1) az egyik kis fa addig nő, míg virága felnő az Istenfa virágkelyhéig, avval egyesül, de ez csak nem váltaná meg az elfáradt nagy fát, legfeljebb így születnék egy új „Isten-fia megváltó fa”. 2) Egy virág az Istenfán megszánja a mindig korcsabb fácskákat, leszakad a nagy fáról, pillangó lesz belőle, és rászáll sorra a fácskákra, megtermékenyíti őket. Ez lenne ép a mesekönyv mesélési módja, a sok mesélő egy igazságkérésnek (mesének) több kerek megoldását sejti, persze egy sem teljes. Herbert meséli, hogy a teozófusok szerint különböző alisteneket ural sorra a teremtés. A mi világunk Jehova világa, az idő kategóriája csak alatta szülemlett meg. Lehet-e teret idő nélkül elképzelni, ha a mozgás nem egymásutánba vezet - úgy énem magva több helyütt egyszerre lehet. Tehát nincs távolság. Tér azért van, de igen módosult alakban. Láttam egy temetőkocsit, mely koporsót vitt: egy leány neve - elfeledtem -, és „élt 21 évet” állott rajta. Miért írják épp a nevet és az élettartamot, ezt a két, az „én”-től, a lényegest annyira ki nem merítő esetlegességét egy létezett lénynek a koporsójára? Ez olyan különös érthetetlenségnek és azért jelentősnek látszott nekem, mint valami fontos, ami mellett figyelmetlenül jártam el eddig. Olyan fontos tán az, hogy „mennyi teret töltött ki egy egyén az időben” az összesség szempontjából? Olyannak tűntek fel nekem a temetők dátumos sírköveikkel, mint „az időnek bonyolult térkitöltő ornamentuma”. Vagy talán annak, amit eltemetnek az egyénből, tényleg lényeges attribútuma a név, a kor - és a többi lényeges azé a lényegé, aki nem múlik el a halállal, és túléli az egyéni élet egyes megnyilvánulásait. A lélekvándorlás az egyéni lélek és az egyéni „én”-tudat (test, lélek, öntudat, éntudat, létérzés) fennmaradását is jelentheti. Elidegenedtem volt az emberektől, minap megint hirtelen a formai szépségüket, érdekességüket kezdtem kutatni, és egyszerre csak meleg, rég nem érzett szimpátiát éreztem irántuk. Nálam a szépségen keresztül, a művészi szépségen keresztül jár az isteni, amit szeretni lehet. A Jatakam35 történetei oly „szépek”, hogy elvesztik közönséges értelemben vett tanító jellegüket. 35 Jatakam 1. Dzsátaka: a Buddha korábbi születéseinek elbeszélése. Több mint 500 ilyen történet maradt fenn a buddhista szentirat-gyűjteményekben. L. Dzsátakák (buddhista születésregék). Ford: Vekerdi József. Terebess, 1998. 103
