Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912-1916 világította számomra a szülési és alkotási kötelességet. Házat adni egy szemernyi „serkentő nedvnek”, mely Istenből fakadt. A japán kertészek hite. De nincs magyarázva az elfáradt Isten? Van-e rangsorozat „értékben” a formák közt? Ha igen, úgy ez mi szerint osztódik? A termékenységük mértékében. Mért érzünk éppen lezárt formákat intenzíven szépeknek? - Azért, mert készek mint egyének, és teremteni készülhetnek. Amit Istennél elfáradásnak neveztem, mért megdicsőülése az egyénnek? Van-e ellentét Isten és egyén közt, vagy mint a famesében, nincs? Az egyén egyetmond formával. Az „élet” szépsége formája — még nem termő, csak növekedő szépség. Anyag - test - forma: ebben a „testi érzéki rendben” így helyezkedik el a forma. A [Lukács] Gyuri szerinti harmonie préétablie az anyag és formája közt? Nálam: az anyag formája és az alkotó formája közötti szeretkezés. De mi tesz egy bizonyos szeretkezést értékesebbé a többinél? Tehát volna „egy” harmonie préétablie két szerető közt. Predesztináció, szabadság? A predesztinált fok nem-e mindig Isten, és a többi elvetélés? De hogy lehet elvetélés! És miért fáradt el Isten! Tán a nagy Istenfa legdicsőbb történése is az volt, „mikor fáradtsága ellenére” gyümölcsöt hajtott. Az anyag és alkotó (lélek) közötti összhangból is esik tán fény a talizmán hitre - tán ami régen szeretkezett, az még ismeri egymást, hisz a szerelemben is van egy visszatérési mozgás. De ezt még nem tudnám levezetni a fameséből. (...) A mű azért szimbolikus, mert egy a törvényszerűsége a mindenségével, egy átélése a teremtésnek. És ezért érinti „a lét kérdéseit” minden igaz művészet - végtelen, mint a mindenség és egész, mint a mindenség. Végtelen és mégis lezárt - ez ellenmondás -, de érzem, hogy való, sejtem. A szépség és a szimbólum. Mi a szépség: a szerelem vagy a gyümölcs? [Dienes] Pali szerint: a rendszer valami, ahol minden rész csak az egészben való összefüggés által létezik vagy nyer értéket. (Ezt én fejeztem most ki úgy „érték” szóval, és érték és létezés nem azonos, bár úgy sejtem, rokon.) Tehát a rendszerek is szimbólumai a mindenségnek. Az Istenfa ki akarja tölteni a mindenséget - nem precíz -, mert belőle párolog ki a mindenség. A művészet a famese szerint folytatása és egyszersmind szimbóluma a mindenségnek. Mint része folytatás, mint „egyén” szimbólummá kerekedik. A kemény kéreg motívuma mesékben és főleg meséimben a forma szimbóluma tán? Lukács szerint a művészet, éppen mert egyéniséget „teremt” (vagy ő tán így mondja: egyéniségből fakad), luciferi, Isten-ellenes. Bloch szerint félbemaradt Isten-keresés, kishitű kényelem. Szerintem egyik oldaláról nézve tényleg Isten-keresés, tényleg szertartás, mely Isten meglátását és élését mímeli, de éppen ezért vallásos, és mivel gyökereiben (a fa meséje) az egyéniség egy Istennel, éppen ezért nemcsak üres móka, de „szimbolikus szertartás”. A másik oldalról nézve szintén istenes, mert folytatja a teremtést (famese), új és új burkokat talál az isteni serkentőnedvnek. Azonos minden istenes cselekedettel, mely formázásra irányul, de egyik legkiválóbb megnyilvánulása. Minden formateremtés istenes, mert Istent keresi minden forma. Az egyént és szülési, alkotási kötelességét értem ebben a mesében, de mért kell nőnie a fának, és mért fárad el? 101
