Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912-1916 művészetei tán? Az ember - amit annak nevezek, önmaga összes megsejthető lehetőségeinek együttese. Az ember csak magát és művét értheti meg, s nem, mint Lukács mondja, azt, ami hibázik belőle. Ha egy hiányérzet erőssé válik benne, kezdődik a birtokbavétel és ezért az értés is. A szembefordulás persze időben megelőzi az egyesülés teljesedettségét. Mese a nagy fáról A nagy fa maga lélegzi ki azt a teret, melyet betölt. Van egy nagy fa, önnön gyökereiből táplálkozik, önnön lélegzetét issza. Nő-nő - nincs kívüle semmi. Egyszerre csak úgy érzi a nagy fa, nem tud nőni többet, nem tudja mégsem betölteni a mindenséget, utolsó erejét összegyűjti egy nagy szent erőlködésben, kigyöngyözik rajta a serkentő erő - a szent nedv -, és nagy rózsaszín virágok válnak belőle az ágak csúcsán. Ezek a virágok meg akarják formázni a fa folytatását, ezért szeretkeznek. Ebből a szeretkezésből keletkezik a mag, az új forma, a fáradt Isten gyermeke és folytatója. Ezek a magok lehullanak - táplálkoznak Isten múltjából, a nagy fa avarából -, és az új egyén fejlődik, nő, és mindenik egyén, és mégis gyökerében Istenben fogant, magja Isten magja. Egy is különvált Istentől. Most az egyének, a kis fák nőnek, formázzák, díszítik magukat, és mindenik egyén lévén külön kikerekíti önmagát, és mindenik — Isten lévén - be akarja tölteni a mindenséget önző nagy szerelemmel. És íme, ez önzés helyes volta - mert minden egyén kénytelen arra törekedni, hogy betöltse a mindenséget - és az egymás elleni küzdelem joga; nem az a fontos, hogy ki tölti be a mindenséget, de az, hogy be legyen töltve. És ez a fejlődő Isten. Minden egyénnek, mikor önmagának határait elérte, virágba szökken a serkentő nedve, és keletkezik új virág, párzás-gyermek, mű, gyümölcs. Három dologból áll a világ. Az isteni csírázó, serkentő erőből. Az átjárja a mindenséget. Az egyénből, melyet más egyénekre való hatásában formának nevezek. Egymást határolják az egyének, rendszereik határaik érintkeznek. Ezért a forma „érzéki” szépsége, még ha nem is érzékiek, érintkező szépségek. (Itt a kérdés: mi a szépség tulajdonképpen?) Az anyag, az Isten és az egyén múltja, avarja nem jó, nem rossz, nem szép, nem rút, nemnélküli. Míglen a „virágok” és azt hiszem a formák, a „gyümölcsök” is férfi és nőnemre oszlanak. A serkentő nedv is nemtelen, de más rendbeli, szent. Forma háromféle van: halhatatlan eszmei formák, melyeket már majdnem felszippantott ismét egészen az Isten, a nagy fa; formázó formák, melyeknek örökléte a szülés, ilyenek az élőlények és egyes intenzív termékenyítő erejű, úgymond tárgyak is. (A talizmán titka is itt, és itt is keresendő). Intenzív életű műtárgyak, könyvek. Félbemaradt formák: talán minden, ami nem örök és nem teremt. Anyaggal rokonok. A formának háromféle művészi megjelenéséről: a kifejezés, az ábrázolás és a szimbólum, mely Istenben mutatja meg a formát. Hányféle szeretkezés lehet ebben a szerelmes világban: a formák egymással, Istennel. A formák kis szimbolikus Istenek. Értéküket mi határozza meg, erre járt Krisztus, mikor azt mondta: „an ihren Früchten sollt ihr Sie erkennen”.33 Ez a mese meg33 „Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,16) 100
