Varga Katalin (szerk.): „…az égre írj, ha minden összetört!” Radnóti Miklós és kortársai (Budapest, 2009)

Radnóti Miklós és kortársai - Argonauták, Meredek út

Részlet Radnóti IX. 'ecloga-fordításából a Pásztori magyar Vergilius című kötetben.

„Azt is említettem, hogy Radnóti, kölcsönös idegenkedésünk idején, ellenérzéssel tekintette az én hexametereimet - enyhén szólva. Aztán, évek múlva, barátságunk teljes hőfokán, amikor már- Trencsényi-Waldapfel Imre biztatására - egyszerre kóstoltunk bele Vergilius eclogáinak fordításába, ő is elkezdett hexametereket írni. Ma már a magam hexametereinek legfőbb értelmét abban látom, hogy kedvet csináltak Radnótinak az ő annyival tökéletesebb hexametereihez - pontosabb volna úgy mondanom: ingerelték ezekre a hexameterekre. Szerencsére ezt, vagy körülbelül ezt meg is mondtam neki a Harmadik ecloga idején, hozzátéve, hogy az ő hexameterei után nem sok értelmét látom, hogy tovább is próbálkozzam ezzel a formával - és ezt az ígéretemet nagyjából be is tartottam. Félreértések elkerülése végett: badarság volna fontiekből azt a föltételezést kiolvasni, hogy Miklós tőlem tanulta a hexametert. Nem, ő Vergiliustól tanulta. De azt gondolom, anélkül az ellenkezés nélkül, amit kezdeti hexametereim kiváltottak belőle, aligha jutott volna eszébe, hogy ezen az antik mértéken is lehet modern verset írni. Ezt annál biztosabban merem gondolni, mert ő maga is mondott ilyesmit, a Harmadik ecloga után, válaszul arra, hogy én az ő csiszoltabb latin tökélye előtt elvben letettem a hexameter fegyverét/'

(Vas 2002a. 169-170.)

Ante sinistra cava monuisset ab ilice cornix,

Nec tuus hc Moeris nec viveret ipse Menalcas.

L. Heu, cadit in quemquam tantum scelus? heu, tua nobis Paene simul tecum solacia rapta, Menalca?

Quis caneret nymphas? quis humum florentibus herbis Spargeret aut viridi fontes induceret umbra?

Vel quae sublegi tacitus tibi carmina nuper,

Cum te ad delicias ferres Amaryllida nostras:

’Tityre, dum redeo (brevis est via) pasce capellas,

Et potum pastas age, Tityre, et inter agendum Occursare capro (cornu ferit ille) caveto.’

M. Immo haec, quae Varo necdum perfecta canebat:

’Vare, tuum nomen, superet modo Mantua nobis,

Mantua vae miserae nimium vicina Cremonae,

Cantantes sublime ferent ad sidera cycni.’

L. Sic tua Cyrneas fugiant examina taxos,

Sic cytiso pastae distendant ubera vaccae:

Incipe, siquid habes. Et me fecere poetam

Pier id es, sunt et mihi carmina, me quoque dicunt Vatem pastores; sed non ego credulus illis.

Nam neque adhuc Vario videor nec dicere Cinna Digna, sed argutos inter strepere anser olores.

M. Id quidem ago et tacitus, Lycida, mecum ipse voluto.

Si valeam meminisse; neque est ignobile carmen.

’Huc ades, o Galatea! quis est nam ludus in undis?

Hic ver purpureum, varios hic flumina circum Fundit humus flores, hic candida populus antro Imminet, en lentae texunt umbracula viles:

Huc ades; insani feriant sine Utóra fluctus.'

L. Quid, quae te pura solum sub nocte canentem Audieram? numeros memini, si verba tenerem.

’Daphni, quid antiquos signorum suspicis ortus?

Ecce Dionaei processit Caesaris astrum,

Astrum, quo segetes gauderent frugibus et quo

50

Tölgy tetején nem szól s a viszályt le nem inti jelével,

Nem látnád Mocrist soha már s nem is élne Menalcas.

L. Érhet-e ily nagy baj valakit? jaj, hát lehet az, hogy Elnémultál volna örökre te drága Menalcas?

Nymphákról ki dalolna? ki hímezné teli rétünk Gyönge virágokkal s remegő zöld árnnyal a forrást?

Most egy vers jut eszembe, minap lestem ki a csöndben. Míg Amaryllishez mentél, aki oly gyönyörű szép: ..Tityrusom, míg megjövök, őrizd addig a nyájat,

S hogyha legelt, itatóra tereld, de figyelj s ha a vén bak Megtorpanna, — ugorj szaporán, ravasz az s ravaszul döf.”

M. Hát még Varusról az a vers, melynek fele kész csak: ..Hogyha miénk marad a szép Mantua, Varusom immár, — Mantua, melyhez olyan közel ép a bajérte Cremona — Éneklő hattyúk röpítik fel az égre neved majd.”

/. Corsica rossz tiszafája felé méhed sose szálljon, és legelő tehened nagy tőgye legyen teli tejjel:

Kezdd el, halljam az új dalt! engem is úgy noszogatnak A Pierídák már, hiszen egy-két verset is írtam,

Melyet a pásztori nép dalol, ámde az ősi hízelgő! Variusunk költő, vagy Cinna! de én mi vagyok még?

Lúd, aki gágog, amíg hattyúk lebegő dala hallik.

ÁL így van ez, értelek én Lycidas, töröm is fejemet, várj. Hogy felidézzem e dalt, de talán te is ismered, oly szép: ..Jöjj, Galatea te! hagyd a folyót, mire jó az a játék?

Itt van a bíborszínü tavasz, már önti az újult Föld a virágot; a nyárfa fehéren hajlik a barlang Árnya fölé s ím összefonódnak a zöld venyigék is:

Jöjj ide hát, hadd verje a zengő partot a hullám.”

L. és amit egyszer rég te daloltál egy derűs éjjel,

Dallama már a fülembe motoz, szavait keresem még:

,Daphnis, az égi jelek keltét minek is figyeled most?

Oj csillag ragyog ím, Caesar nagy csillaga jött fel, Zsendül tőle mezőnk, maggal teli hajlik a búza,

4* 51

102