Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Orosz Márton: Transzatlanti tranzakciók
A REMÉNY ÉVEI hogy a tárgy nélküli művészet nem csak a „gyökértelen, gátlástalan és felelőtlen egyéni magatartás erkölcsiségének kifejezője"13, de „tudatosan alkalmazott eszköze [...] a társadalmi elidegenedés táplálásának", és ennélfogva „összebékíthetetlen [...] a szocialista szándékú alkotómunkával."14 De ne legyünk telhetetlenek. Már a puszta tény, hogy a kortárs magyar művészet tanulmányozása céljából egy tervezett kiállítás apropóján 1965-ben New Yorkból ide látogatott a Guggenheim vezető kurátora, szenzációnak minősül. Az azonban, hogy a három nap alatt, amíg Budapesten, a Gellért Szállóban lakott, vajon felkeresett-e bárkit is azok közül a progresszív szemléletű magyar művészek közül, akik a hivatalos doktrínát elutasítva nem a realizmus esztétikai normáinak engedelmeskedő kultúrpolitika kiszolgálói voltak, aligha elképzelhető. Magyarországi tapasztalatairól az Artforum ban megjelent tanulmánya alapján alkothatunk képet. Az ott közölt írás röviddel a Közép-Európában tett látogatása után született.15 Belőle kiderül, hogy a hivatalos kulrurpolitika által támogatott művészeken túl legfeljebb a műveikbe némi nonfigurativitást „csempésző" szocmoder- nek műveit tanulmányozhatta személyesen. Már a budapesti látogatása előtt értesülhetett arról, hogy saját kutatási területének egyik központi alakja, a litván származású, francia-amerikai kubista szobrász, Jacques Lipchitz unokaöccse Magyarországon él, és talán ez a személyes összefüggés táplálta benne azt az illúziót, mintha a nonfiguratív művészetnek létezett volna hazánkban egy erős társadalmi bázisa. A szakmai út során látottak alapján azonban egyedül a keramikusok (pl. az Zbynék Sekal stílusában dolgozó Benkő Ilona), a textiltervezők, illetve a grafikusok teljesítményéről tudott némi pozitív értékelést adni. Név szerint egyedül két - saját szóhasználatával élve derivative (itt: „másodvonalbeli") - szobrászra, Borsos Miklósra és Vilt Tiborra hívta fel a figyelmet. (Nyilvánvalóan a Bényitől kapott információk alapján egyedül őket tartotta említésre méltónak, függetlenül attól, hogy Borsost „Brancusi imitátornak" nevezte, Vilt szobrainak előképét pedig Giacometti plasztikáiban találta meg, feltételezve, hogy a svájci művész alkotásai reprodukciókon keresztül jutottak el hozzá.16) Az Artforum gazdagon illusztrált cikke a lengyel, a cseh és a jugoszláv szobrászat aktuális problémáival részletesen foglakozott, a hazánkról szóló néhány soros beszámoló konklúziója lényegében a következő volt: „The current state of the visual arts in Hungary (...) is so dismal as to render lengthy descriptions almost unnecessary. (...) [Tjhere is little if any sign of a living contemporary Hungarian art."17 A Guggenheim Múzeum kurátorának lesújtó értékítéletén nincs mit csodálkozni. Ha a KKI Dorottya utcai kiállítóterének néhány száz látogatót vonzó kabinetkiállításait figyelmen kívül hagyjuk, az első olyan hazai közgyűjteményben rendezett nagyszabású kiállítás, ahol egy nemzetközileg ismert művésztől élőben lehetett absztrakt alkotást látni, 1967- ben a Műcsarnokban rendezett, és több mint 35 ezer látogatót vonzó Henry Moore-tárlat 13 Aradi Nóra: Absztrakt képzőművészet. (Esztétikai Kiskönyvtár) Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1964, 10-11. old. Aradi munkájának érdeme, hogy több egész oldalas illusztráció is szerepelt benne a 19. és 20. századi absztrakt törekvések fontosabb képviselőtől, Georges Seurat-tól Hans Hartungig. 14 Uo., 73. old. 15 Edward F. Fry. „A Central European Miscellany", Artforum [New York], 1966. január, 23-26. old. 16 Edward F. Fry hagyatéka, Philadelphia, University of Pennsylvania, The Kislak Center for Special Collections, Ms. Coll. 651, 44. doboz, 1106. dosszié 17 (Magyar fordításban: „A vizuális művészetek jelenlegi helyzete (...) Magyarországon olyannyira elkeserítő, hogy hosz- szabb terjedelmű leírást szinte felesleges adni róla. (...) Kevés, vagy egyáltalán semmi jel nem utal a kortárs magyar művészet létezésére.") Edward F. Fry. „A Central European Miscellany", Artforum [New York], 1966. január, 25. old. 82
