Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Wehner Tibor: Ambivalenciák
WEHNER TIBOR Ambivalenciák Modern törekvések kontra művészetpolitika a hatvanas években Miután 1999 végén távoznom kellett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumából, visz- szatérve régi munkahelyemre, a rendszerváltás óta művészeti szakintézményként működő Képző- és Iparművészeti Lektorátusra, egy új egység, a Dokumentációs Osztály megszervezésével és feladatainak ellátásával kellett foglalkoznom. A jelenkori művészeti életre, intézményeire és művész-szereplőire vonatkozó anyagok, dokumentumok és információk gyűjtése és rendszerezése, számítógépes feldolgozása mellett természetesen kutatni kezdtem a Lektorátus hallatlan értékes és gazdag, az 1960-as évektől az ezredfordulóig felhalmozott iratanyagában is, amelyben olyan fantasztikus egységek voltak fellelhetők, mint - a teljes magyar köztéri, monumentális művészettel és az országos kiállításokkal kapcsolatos jegyzőkönyv-sorozat mellett - az Iparművészeti Tanács az iparművészeti ágazatok több évtizedes termését dokumentáló, hallatlan precíz nyilvántartása. (Ezt az értékes archívumot, mint annyi mást, azóta már felszámolták, egységeinek fellelhetősége napjainkban ismeretlen.) Munkám során az egyik félreeső raktárban - a betelt pénztári be- és kifizetési bizonylatok, a feleslegessé vált nyomtatványok évtizedek alatt felhalmozott tornyai mögött - az egyik polcon egy dosszié-sorozatot találtam, amely egy Művészeti Bizottságnak nevezett testület üléseinek jegyzőkönyveit tartalmazta. Mint a jegyzőkönyvek tanulmányozása során feltárult, 1962-ben „A Művelődési Miniszter a Lektorátus igazgatója mellé szakmai tanácsadóként bizottságot hoz létre. A bizottság tagjait a Szövetség javaslatának figyelembevételével a Művelődésügyi Miniszter nevezi ki. A bizottságban a Szövetséget a mindenkori főtitkár képviseli."1 A bizottság 1962. szeptember 10-én tartotta meg első ülését, és először heti, majd kétheti rendszerességgel, folyamatosan végezte munkáját kezdetben a Képzőművészeti Alap, majd 1963 utolsó negyedévétől az akkor megalakított Képző- és Iparművészeti Lektorátus szervezeti keretei között, egészen 1966. január 10-ig. Az üléseken elhangzottak pontosan dokumentáltak voltak: a gyorsírásos rögzítést követően rögtön gépirat készült, amelyhez csatolták a megtárgyalt ügyek iratanyagát is - így teljes, pontos dokumentációt tartalmaztak, és több mint egy negyedszázadon át rejtettek a raktárban fennmaradt dossziék. Szilárd György, a Képzőművészeti Alap igazgatója körvonalazta a testület működésének célját: „... funkciójánál fogva ez az a Bizottság, amely legmagasabb fokon meg van bízva, hogy elvi és gyakorlati kérdésekben igyekezzen rendet teremteni. A hatásköre ehhez megvan a Bizottságnak."1 2 64 1 MTA Művészettörténeti Kutatóintézet Adattára, MKCS-C-T-2/1152-(1-5). 2 Wehner Tibor (szerk.): Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei 1962- 1966. Budapest, Képző- és Iparművészeti Lektorátus. VII. p.
